Sándor tudta, az öreg nem a levegőbe beszél. Valamit rejteget a bögyében. Szelídebb hangra váltott.
– Aztán mit lát maga a szemével, János bátyám?
– Többet, mint ezek az állatok. Mert ezek a lábukkal látnak. De én a szememmel látok. Még éjszaka is. Mostanában nagyon éberen alszom. Ez már az öregséggel jár. Éberebben alszom, mint a Cézár. Minden zajra, még a legkisebbre is felébredek. Aztán, ha már felébredtem, kíváncsi vagyok, hogy miféle zaj ébresztett fel. Talán róka ólálkodik az ólak körül? De hát én nem vagyok bolond. Tudom, hogy nem róka jár az udvaron, mert akkor Cézár már ugatva tépdesné a láncát. Kinézek az ajtón, meresztem a szememet. Egyszer csak azt látom, hogy valaki kilép az ablakon.
– No, ezt nyugodtan elmondhatja anyámnak.
Az öreg pattogtatta az ostorát, s úgy tett, mint
