Felemelte az arcát, mélyet lélegzett. Melle felemelkedett, megfeszült, mintha szét akarta volna feszíteni hímzett vászonblúzát. Lélegzetének ritmusa felgyorsult, aztán lassan, fokozatosan megnyugodott. Nem fogja őt megérteni ez az idegen, gondolta. Csak akkor érthetné meg, ha érzéseit el bírná neki mondani. De nem bírja elmondani. Senki sem fogja megérteni őt sohasem… Tekintetét végigjáratta a távoli földeken, és még messzebb, a kékes párában elvesző hegyeken.
– Ezen a vidéken, tetszik tudni, a lányok nagyon korán mennek férjhez. Tizenöt, tizenhat éves korukban. A legények meg húszesztendős korukban nősülnek. Augusztusnak még nem volt vége, amikor apám egyik este a vacsoránál közölte, hogy szeptemberben nem megyek vissza Kanizsára. Én tálaltam fel az ételt. A szeretője ott ült az asztalná
