Sándor a távoli felhőket és a fakuló eget nézte.
– Sok mindent mondok én, Bori, aztán magam sem tudom, hogy mit akarok. Tanulni? Hiszen, ha lehetne.
– Hát persze hogy lehet. Apám csak tudja.
– Anyám meg csak dolgozza magát halálra. Hogyan tehetnék ilyet? Szeretem én édesanyámat. Nincs énnékem őkívüle senkim. Neki sincs senkije, csak én. János bácsi földet akar íratni. Bivalyos Bálint azt mondta, nála ellakhat. Arra a nyomorult húsz holdra három ember is kevés, hát még kettő. Hogyan hagyhatnám el édesanyámat?
– Ha feleséged lennék, és odamennék a tanyára, milyen életünk lenne? Csak a robot. Hajnaltól éjfélig. És olyan fáradtak lennénk, hogy még szeretni se bírnánk egymást. Rabszolgák lennénk, Sándor. A föld rabjai. Én nem akarok az lenni.
– Én sem. De mi mást tehetek? A földből kell me
