– Akarsz beszélni Brandonnal? Itt van.
– Persze.
– Szia, apu! Befejezted már a könyvet?
– Nagyon vicces. Holnap kezdem el.
– Milyen ott? Jó?
Drew körülnézett. A lámpák fényében a tágas földszinti helyiség kellemesnek tűnt. Még a rémes lámpaernyők is. És ha a kémény nincs eldugulva, egy kis tűz majd elűzi a hűvösséget.
– Aha, jó.
Az is volt. Biztonságban érezte magát. És mintha szétvetnék a fejét az ötletek. Nem félt elkezdeni a könyvet, inkább várta. Biztos volt benne, hogy a szavak majd áradnak.
A kályha működött, a kémény jól szelelt. Ahogy a kis tűz leégett, megágyazott a nagy hálóban (vicc: alig tudott megfordulni a szobában), az ágynemű csak kicsit érződött dohosnak. Tízkor lefeküdt és csak bámult a sötétbe, hallgatta az ereszben sóhajtozó szelet. Eszébe jutott Bill öngyilkoss
