Gondoltam arra, hogy Szeretem, de az félreérthető lett volna. Kedveltem, persze, de azért fenntartásaim is voltak vele. Szerintem ő se szeretett engem. Szerintem Mr. Harrigan senkit nem szeretett, maximum az anyját, aki felnevelte, amikor az apja elhagyta őket (utánaolvastam). Végül ezt írtam be: Megtiszteltetés volt magának dolgozni. Köszönöm a képeslapokat és a kaparósokat. Hiányozni fog.
Felemeltem az öltönyzakója hajtókáját, közben próbáltam nem hozzáérni a mozdulatlan mellkasához a ropogós fehér ing alatt… de a kézfejem súrolta. Csak egy pillanatra, mégis a mai napig érzem. Kemény volt, mint a fa. Bedugtam a mobilt a belső zsebbe, majd elléptem onnan. Pont időben. Mooney tiszteletes jött ki az oldalsó ajtón a nyakkendőjét igazgatva.
– Elbúcsúzol, Craig?
– Igen.
– Helyes, így illik
