Mikor a negyedik emeleten reszketve megállt, egy pillanatra behunyt szemmel a falnak dőlt, és vadul zakatoló szívére szorította a kezét. – Jaj istenem – suttogta, és nem tudta, benyisson-e a lakásba. Aztán hirtelen az ajtóhoz lépett, és reszkető kézzel babrált a zárral.
Amikor Valkó elébe jött, úgy érezte, iszonyú súlyok szakadnak le róla. Nem szólt semmit, csak odarohant a férfihoz, mellére borult, és hangosan fölzokogott.
– Éva, mi történt? – kérdezte Valkó tanácstalanul, és maga felé fordította a lány arcát.
De Éva csak zokogott, és sokáig tartott, míg megnyugodott.
– Jaj, úgy megijedtem.
Sándor átkarolta. Rossz sejtelmek törtek fel benne.
– Menj be, bezárom az ajtót. Becsukta a nyitva hagyott előszobaajtót, s bement Éva után a szobába. A lány ott ült a vetetlen ágy szélén, s ahog
