De Simon még mindig hallgatott, és Sándorban is megrekedt a szó.
– Takarodj! – szólalt meg végre a tanár gyűlölettől fojtott hangon. – Te meg takarodj ki azonnal a lakásból!
– Apa, nem! – sikoltott Éva.
Csönd volt, úgy álltak ott mozdulatlanul, mint a múzeumok sötét termeiben kiállított szobrok. Végül Simon megfordult, és kiment a lakásból. Az ajtó döngve csapódott be utána, és Évának úgy tűnt föl, mintha egy halálos ítélet végére tettek volna pontot. Tudta, hogy apja elvakult gyűlöletében mindenre képes, és szinte maga előtt látta, amint a kapubejáratban tanyázó német katonákhoz lép, és elárulja Sándort.
Éva a kővé vált férfira nézett, és az apja után rohant.
„Takarodj!” – Valkót úgy érte Simon tanár hangja, mint az ostorcsapás. „Takarodj!” – mormolta maga elé sokszor, miután Éva is
