– Szervusz, Éva. Nem jól nézel ki. Jobb lenne valami nyugodtabb helyen, ugye? – kérdezte kedélyeskedve.
Éva szórakozottan válaszolt neki: „Hogyne, természetesen” – és lopva apjára nézett. Simon a sarokban levő ágyon ült, s feldúlt arccal meredt maga elé.
Fritz látta a lány kedvetlenségét, ránevetett, s visszament az asztalhoz és folytatta Bottlikkal meg a tábornokkal megkezdett beszélgetést.
– Elismerem, nehéz napok ezek... – hallotta Éva Fritz fiatalosan csengő hangját, de a szavak nem hatoltak el tudatáig. Mardosó szégyent érzett, és aggodalom gyötörte.
Szótlanul odament apjához és alázatosan leült mellé az ágyra. Minden pillanatban azt várta, hogy zúdulnak fejére a szidalmak, és megtudják a többiek is, hogy Sándor a házban rejtőzködik és Sándort megölik...
De Simon nem szólt, árkok
