Fritz megfordult, és könnyedén meglökte a nehéz betonajtót. Mintha a falba ütközött volna a keze. Ráfeszítette a tenyerét, és erősen nekitámaszkodott. Az ajtó nem engedett. Összeráncolta homlokát, szemét összehunyorította, és végigvizsgálta a tömör betonlapot. „Miért nem nyílik? A reteszek nyitva vannak. Akkor?” Letette a vödröt, vállával az ajtónak dőlt, lábát kitámasztotta, és nagy erővel a betonajtónak feszült. De az meg sem mozdult. Mintha kívülről a keretre hegesztették volna.
Tanácstalanul hátrafordult, és Valkó gúnyos arcát megpillantva, bosszúság ömlött szét benne.
– Na, miért nem mész ki? – hallotta a festő hangját, és az volt az érzése, hogy Valkó szinte élvezi kudarcát. Nem felelt. Simonra, majd Bottlikra nézett. A két férfi furcsán bámult rá, mintha azt kérdezné: no, mi törté
