Váratlan reccsenésre riadt fel. Olyasféle hang volt, mint amikor a kezdődő jégzajlás megroppantja az összefüggő jégpáncélt. Látta, hogy a többiek is megrezzentek, és idegesen kapták fel a fejüket, s fürkészve néztek egymásra. Mi történhetett? Egyikőjük sem szólt. Aztán csend lett, nyugtalanítóan mély csend, nagyon-nagyon távolról percentek csak a lövések. Olyan elemi erővel tört fel benne a közeli szabadulás reménye, hogy az minden más érzést elsöpört. Ezek nem tudják, hogy mit jelent a váratlan csend. Nem is sejtik, hogy vége a harcnak. Kiverték a németeket. Ez biztos, hiszen délután az oroszok már a Vitéz tér környékén voltak, s ha azok megindulnak... Nagyon halványan felrémlett benne: és ha a németek verték vissza az oroszokat? „Nem – tiltakozott gondolatban –, nem.” Ismeri a nácik harc
