Felvillant a fény.
Éva hanyatt fekve aludt. Kapkodva szedte a levegőt. Arca két oldalán pengőnagyságú lázrózsa piroslott. Karján Valkó feje pihent. A lepedő lecsúszott róluk.
Fritz behunyta a szemét. Eloltotta a lámpát. Úgy érezte, mintha egy belső hang parancsolná, hogy ölje meg Valkót. Valami azt ordította benne: „Öld meg… öld meg!” Schultzéra gondolt, és a professzor szavai jutottak eszébe. Félt, de félelmét elnyomta a kiáltás: „Öld meg! Öld meg!” Mintha ezer torok üvöltötte volna: „Öld meg! Öld meg!” Homlokán kidagadtak az erek, úgy érezte, hogy a következő percben elpattan valami az agyában. Füle hasogatott, kongott benne az üvöltés: „Öld meg… Öld meg!”
Csak akkor eszmélt fel, hogy Éva nyakát szorongatta, amikor a lány melléből feltört a hörgés.
Hátraugrott. Nagyot csobbant a víz.
