Ő kezdte

MÉG TIZENHÁROM NAP-1

MÉG TIZENHÁROM NAPFelix elég keveset tud az első kirándulásról. Azt tudja, hogy megtörtént, a részleteket viszont nem ismeri. Tudom, hogy szörnyű eltitkolni egy ilyen fontos dolgot a férjem elől, de a mai napig kitartok a döntésem mellett. Azok a párok, akik azt hiszik, hogy el kell mondaniuk egymásnak minden apróságot, amit csinálnak vagy csináltak, bukásra vannak ítélve. Azok a kis semmiségek az évek során egy nagy rakás szarrá gyűlnek össze – nem lehet, hogy az ember ezzel éljen házasságban.

De nem vagyok olyan állapotban, hogy sétálni menjek, ezért nem titkolom el, hogy Portiával átbeszélgettük az éjszakát.

– Remek – mondja Felix. – Örülök, hogy eltöltöttél egy kis időt a húgoddal.

Legszívesebben megütném. Valószínűleg a másnaposság miatt.

Amikor lemegyek az étterembe reggelizni, a rum még mindig párolog a pórusaimból. Portia fiatal, úgyhogy jól néz ki smink nélkül, a haját pedig kontyba kötötte. A fejem még jobban megfájdul, amikor ránézek.

– Elmentetek valahová tegnap este? – kérdezi Eddie.

Pólóban és homokszínű nadrágban is ropogósnak és frissen vasaltnak néz ki.

Krista mellette ül, és duzzog. Le merem fogadni, hogy nem sejtette, milyen motelekben fogunk megszállni.

– Nem mentünk sehová – felelem. – Csak ittunk.

– Ja, nem mentünk sehová – erősíti meg Portia.

Eddie résnyire húzza a szemét, mintha valami atyai megjegyzést készülne tenni: Óvatosnak kellene lennünk. Nem azért vagyunk itt, hogy bulizzunk. Ne igyunk egyedül egy ismeretlen városban.

De nem ezt mondja, hanem elmosolyodik, amitől csillogni kezd a szeme, és megjelennek a gödröcskék az arcán. Eddie másodpercek alatt képes seggfejből kedvessé változni.

– Nekem is szólnotok kellett volna – reklamál. – Kell, hogy legyen valami szórakozásunk ezen a kiránduláson.

Portia bólint.

– Neked kellene többet szórakoznod. Kezdesz egy unalmas öregemberré válni.

– Kösz.

– Ha én nem mondom a szemedbe, akkor senki sem fogja – mutat rá Portia.

– Erre valók a kishúgok – teszem hozzá.

Eddie mosolyog, és Felix felé fordul.

– Összefogtak ellenem.

– Úgy tűnik – helyesel Felix.

– Mit tanácsolsz?

– Hajtsd le a fejed, és fogd be a szád?

– Jól hangzik.

Összeöklöznek.

* * *

Visszamegyünk a motelbe, hogy összeszedjük a holminkat. Az első kirándulás alkalmával minden motelszobából elcsentem egy hamutálat. Húsz évvel ezelőtt az efféle motelekben voltak hamutálak és gyufásdobozok. Minden szobában lehetett dohányozni. És mindegyik hamutál egyforma volt, mintha ugyanattól a cégtől vásárolták volna őket: négyzet alakú, a sarkokon egy bemélyedéssel a cigarettának. Azt hiszem, üvegből készültek. Nehéznek és tömörnek tűntek, ami tetszett, ezért elvittem őket.

Becsomagoltam őket a pólóimba, hogy ne koccanjanak össze. Amikor már ötöt összegyűjtöttem, nagyapa észrevette, hogy nehéz a táskám.

– Könyvek – füllentettem.

Furcsán nézett rám, mintha nem lenne normális, hogy könyvek vannak nálam.

Néhány estével később a táskám még nehezebb lett. Akkor nagyapa kiürítette. Egymás után csomagolta ki a hamutálakat, összesen nyolcat.

– De miért csináltad ezt, Beth? – kérdezte.

Vállat vontam.

– Mert megtehetem.

Nagyapa hebegett-habogott, végül kijelentette, hogy vissza kellene vinnünk őket. Ez lenne a becsületes dolog. De nagyapa nem volt becsületes.

– Tarts meg egyet! – mondta végül. – A többit leadjuk egy jótékonysági szervezetnél, vagy valami.

Kettőt tartottam meg. Nincs alku! Már tizenkét éves koromban is több eszem volt ennél.

Ma nincsenek hamutálak a motelszobában. Semmi sincs, ami nehéz és szilárd, csak néhány elnyűtt törülköző és szúrós ágynemű. Még biblia sincs. A tévé le van csavarozva, a távirányító pedig egy dróthoz van kötve.

Ez kellemetlenül érint, és egy részegen átaludt éjszakát leszámítva üres kézzel távozom. Amikor elindulunk, hátrafordulok, szemügyre veszem a Stardust táblát, és arra gondolok, hogy lefényképezem. De nem teszem, mert nem akarok emlékezni arra a patkánylyukra.

A férjem imád fotózni. Ha történik valami érdekes, Felix azonnal előveszi a telefonját. Ő az a fickó a felvonulás közepén, aki közben felveszi a felvonulást. Azt is felvette, ahogy beraktuk a csomagjainkat a terepjáróba, és kihajtottunk az autókölcsönző parkolójából Atlantában, és a Roundaboutot is lefényképezte. Valószínűleg a Stardustot is. Nem kérdeztem meg tőle.

Néha feltölti a videókat a közösségi oldalakra, máskor felülvizsgálja, és letörli. Engem nem zavar, nem szoktam megnézni őket. Vajon megnézi valaki? Le merem fogadni, hogy nem. Le merem fogadni, hogy te sem, legalábbis egynél többször biztosan nem. Addig nem, amíg meg nem hal valaki, és akkor megnézel és újranézel mindent apróságot, amit valaha csinált, mert csak ez maradt neked. Én is ezt csináltam.

Lehet, hogy egy napon csupán azok a képek és videók maradnak valakiből. Körültekintően válogass.

De ha Felix azzal akarja tölteni az idejét, hogy megörökíti az életét, akkor ez az ő választása.

Amint kiérünk az országútra, összekuporodom az ülés rám eső részén, és nekidőlök az ablaknak. Alvás. Ez a másnaposság egyetlen ellenszere. Idő és alvás, és az sem ártana, ha annyi idős lennék, mint Portia.

Könnyen elszenderedem, és nevetésre ébredek. Főleg Felix hangját hallom.

– …és lett egy gyerekük, akit elneveztek Pop Tartnak4 – mondja.

– Epres Pop Tart! – kiáltja Krista.

– Azután visszamentek az űrbe, hogy megkeressék az elvesztett szerelmüket – így Eddie.

– Várjatok! – szól közbe Portia. – Az a sün lefeküdt egy földönkívülivel?

– És a mutánssal! – teszi hozzá Felix.

A sztorijáték. Gyermekkorunkban is ezt játszottuk az autóban, de nem így. Úgy teszek, mintha aludnék, miközben a Bonnie nevű sündisznó szexuális hőstetteiről szóló történetet hallgatom. Portia szerint az esélyegyenlőség jegyében paráználkodik.

Az első kirándulás alkalmával egy másik sündisznóról meséltünk folytatásos történetet. Chesternek hívták, és senkivel sem paráználkodott. Egyszer sem. Viszont volt egy Paulina nevű sünbarátnője, akinek gilisztákat és tücsköket vitt ajándékba. Chester többnyire a barátaival lógott, és olyan kalandokban vett részt, mint amik a videójátékokban vannak.

Nagyapa imádta azokat a sztorikat. Azt mondta, azokra a képregényekre emlékeztetik, amelyeket gyermekkorában olvasott. Tudtam, mikor kuncog, mert olyankor az egész teste rázkódott. A hátsó ülésről figyeltem.

Egy idő után megelégelem a Bonnie-sztorit, és felülök.

– Nézzétek, itt van Csipkerózsika! – mondja Eddie.

– Ti tényleg a sündisznószexről beszélgettek? – kérdezem.

Krista felemeli az ujját.

– Nem kizárólag sündisznószexről. A sünök másféle állatokkal is lefekszenek.

– De azok nem egészen állatok – teszi hozzá Portia.

Felix rám néz, és megcsóválja a fejét.

– Inkább valamiféle lények?

– Földönkívüli lények!

– Mutáns lények!

– Mitológiai alakok!

– Istenek. A görögök. És az északi istenek.

– Zoofília – mondom. – A zoofília legrosszabb fajtája.

– Vigyázz!

Krista hangját elnyomja a kerékcsikorgás, amit egy csattanás követ.

Félig lecsúsztunk a kétsávos útról, a kocsi megfordult, menetiránnyal szemben áll.

– Mindenki jól van? Mindenki jól van?

Eddie ezt ismételgeti, mint egy hangfelvétel.

– Igen – feleli Felix.

– Élek – mondja Portia.

Én is jól vagyok. Nem tört el semmim, de megfájdult a karom ott, ahol bevertem az ajtóba. Krista sír. Inkább szipog. Van egy vörös folt a homlokán ott, ahol beütötte a fejét. Eddie szemügyre veszi a sebet.

– Rendben van – jelenti ki. – Nem repedt fel a bőr.

Én is megnézem, mert a fejsérülésekkel vigyázni kell, de a bátyámnak igaza van. Nem csúnya, és nincs feldagadva.

Felix kibámul az ablakon.

– Mi történt? – kérdezi.

– Egy furgon jött velünk szembe – feleli Eddie. – Nem láttátok?

– Összeütköztünk?

Senki sem válaszol.

Kinyitom az ajtómat, és kiszállok. Egyetlen autó sincs a környéken, habár messzebb látok egy távolodó pick-upot.

– Elment – mondom. – Egyszerűen itt hagytak bennünket.

– Seggfej – morogja Eddie.

Felix is kiszáll, és megkerüli az autót.

– Defektet kaptunk – közli.

– Az ég szerelmére! – kiált fel Portia, miközben kiszáll hátul. – Remélem, tudja valaki, hogy kell megjavítani!

Mindannyian a lapos hátsó kereket bámuljuk. Úgy néz ki, mintha teljes sebességgel nekiszáguldott volna egy kőnek, ami elég éles volt ahhoz, hogy az üveget is elvágja.

Eddie lekormányozza az autót az útról, arra az esetre, ha jönne valami. Ami nem valószínű. A néptelen utat kukoricaföldek szegélyezik, amik mögött farmházak magasodnak. Ennyi. Nincs hová menni, és nincs semmi látnivaló.

– Én ki tudom cserélni – jelenti ki Felix.

Eddie kiszáll az autóból.

– Én is.

Portiát nézem, aki az autónak támaszkodik, és fél lábon áll.

– Mi a baj? – kérdezem.

– A bokám. Az ütközéskor fel volt téve a lábam.

– Hadd nézzem!

Elhesseget.

– Jól vagyok, anya. Semmiség.

Az autó hátuljánál Eddie és Felix kipakolja a csomagokat, hogy hozzáférjenek a pótkerékhez. Felix ért a kocsikhoz. Ezen mindenki meg szokott lepődni, mert az a fajta fickó, aki állandóan a laptopját bámulja, de ért hozzájuk. Azt állítja, hogy azért, mert a motorok érdekesek.

Hazugság.

Azért van, mert szegények voltak, és mindig régi és ócska autókkal jártak.

– Meg kell majd állnunk valahol, és szerezni egy normális gumit. Ezzel nem utazhatunk át az országon.

– Így igaz – mondja Eddie.

Pedig fogalma sincs. A bátyám az a fajta, aki azonnal autómentőt hív.

Élvezem, hogy Felix utasítgatja Eddie-t, és gyakorlatilag segéderőt csinál belőle. Felixnek is tetszik, Eddie-nek viszont nem. Talán furcsa, hogy én ezt élvezem, vagy talán mindenki így érez a testvéreivel kapcsolatban. Van bennünk egy kis versengés és egy kis bosszúvágy.

Egy napon talán majd kielemzem ezeket az érzéseket takarítás helyett, vagy ilyesmi.

– Vedd le a cipődet! – mondom Portiának. – Hadd nézzem meg, hogy meg van-e dagadva!

Portia engedelmeskedik, és meg van. Jégre és valamilyen kötésre lesz szükségünk, és adok neki egy ibuprofént a fájdalomra. Annyira lefoglal a lista összeállítása – miközben igyekszem nem törődni azzal, hogy a baleset óta remeg a kezem –, hogy csak akkor hallom meg a másik autót, amikor odaér mellénk, és megáll.

Egy fekete pick-up. Pont olyan, mint az, amelyik egy perccel ezelőtt otthagyott bennünket.

– Jól vagytok, srácok? Segítsünk? – kérdezi a sofőr.

Fiatal, sárga hajú, baseballsapkás fickó cigarettával a szájában. A mellette ülő férfi idősebb, nagyobb termetű, és dús, őszes szakálla van. A furgon hatalmas, megtoldott utasfülkéje van, és hátul egy nő ül a túlsó oldalon. Csak a hosszú, vörösesbarna haját látom.

– Csak egy defekt – feleli Felix.

Eddie közelebb lép az idegenekhez, és kihúzza magát.

– Jól vagyunk – mondja.

– Biztos? – kérdezi az idősebb férfi, és rámosolyog Eddie-re. – Értünk az autókhoz.

Annak ellenére, hogy felajánlja a segítségét, egyikük sem mozdul meg, hogy kiszálljon.

– Megoldjuk – jelenti ki Eddie.

– Ti voltatok?

Portia.

Eddig a pillanatig az autónkban ült, és a lábát pihentette. Most felkelt, és kiszállt, és a legádázabb tekintetével méregeti az idegeneket, miközben fél lábon imbolyog.

– Ti löktetek le bennünket az útról?

– Mi voltunk? – kérdezi az idősebb férfi, és elneveti magát. A másik kettő csatlakozik hozzá. – Kicsikém, mi csak épp erre jártunk, és megálltunk megkérdezni, hogy segíthetünk-e.

– Ez nem túl kedves tőled – teszi hozzá a sofőr. – Megállunk segíteni, te pedig megvádolsz bennünket azzal, hogy mi löktünk le benneteket az útról.

– Egyáltalán nem kedves – jegyzi meg az idősebb férfi.

Krista is kiszáll az autóból, csípőre teszi a kezét, és kidülleszti a mellét, ami valószínűleg rossz jel. Azok a kertvárosi nők viselkednek így, akik még sohasem keveredtek komoly vitába, és azt hiszik, hogy az csak az interneten szokott megtörténni.

Eddie még közelebb megy a furgonhoz, és közben folyamatosan szemmel tartja a két férfit.

Egy részem végig akarja nézni, mi lesz ebből, ha másért nem, akkor a magam szórakoztatása kedvéért. A másik részem elállja Eddie útját.

– Köszönjük – mondom az idősebb férfinak. – Hálásak vagyunk az ajánlatért, de jól vagyunk. Már majdnem végeztünk a kerékcserével.

Felix felé intek, aki visszaint a csavarkulccsal.

Nem én vagyok a gonosz. A békét szolgálom.

Az idős férfi hosszasan rám mered. Mosolygok és bólintok, mosolygok és bólintok.

– Rendben van – szól végül. – Örülök, hogy mindenki jól van.

A pick-up elindul, azután megfordul, és elindul abba az irányba, amerről jött.

– Megfordultak és visszajöttek – mondja Portia. – Ők voltak.

Mindenki hallgat.

– A Keresztapa – folytatja Portia. – Esküszöm, hogy az a fickó olyan volt, mint az alabamai Keresztapa.

– Van benne valami – feleli Eddie. – Erre iszom.

Mindannyian elnevetjük magunkat. Mindnyájan iszunk.

A baleset óta néhány óra telt el. A bérautón új kerék van, a másik bekerült a helyére, és Krista kent egy kis alapozót a homlokára. Portia bokája be van kötve, és egy újonnan vásárolt, olcsó flip-flopot visel.

Az eset okozta ijedtséget enyhítette az idő, az alkohol és a nevetés. Ez is úgy működik, mint bármi más. Nem lehet sokáig elviselni a feszültséget, különben valakinek baja esik.

Miután elmúlt, és biztonságban vagyunk, azon kapom magam, hogy örülök, hogy itt van Felix. Eddig nem örültem. Nem kellene itt lennie, és Kristának sem. Csak a testvéreknek kellene részt venniük ezen a kiránduláson.

Az ügyvéd által kezdeményezett konferenciabeszélgetés után Eddie felhívott, és közölte, hogy Krista velünk jön.

– Hat hónapja vagyunk házasok – mondta. – Nem hagyhatom itt csak úgy, miközben elmegyek veletek egy autókirándulásra.

– Nem tud vigyázni magára? – kérdeztem.

Eddie felsóhajtott. Mély és kétségbeesett sóhaj volt, mintha ez az egész az én problémám lenne.

– Nézd, tudom, hogy még nem találkoztál vele…!

– És ez kinek a hibája?

Csönd. Azért nem találkoztam még Kristával, mert Eddie egyikünket sem hívta meg az esküvőre. Azt mondta, hogy az utolsó pillanatban döntötték el, hogy bemennek a városházára, mielőtt elindultak egy hegyi túrára, de szerintem nem akarta, hogy ott legyünk. Talán azért, mert megcsalta a barátnőjét, és feleségül vett egy recepcióst.

De hallgattam, a bátyám pedig témát váltott.

– Hozd el Felixet! – javasolta.

– Nem ez a lényeg.

– Nem vagyunk már gyerekek, Beth. Házasember vagyok, és elviszem magammal a feleségemet.

Ezért hoztam el a férjemet. Mert férjezett asszony vagyok, és ez így helyes. Az is eszembe jutott, hogy a házastársaink fenntartják majd a rendet. A semleges légkört. A házastárs jelenlétében mindenki türtőzteti magát.