Fejezet 5
1009 Words
– Mi történt apáddal? – szólt közbe az őrnagy.
– Letartóztatták. Hetekkel ezelőtt. Ötvenhatban, a harcok után, elvesztette józan ítélőképességét, és belekeveredett valami összeesküvésbe. Nem voltam mellette…Mindegy, megtörtént. A társaságot leleplezték. Te is tudod: egy volt tábornoknak nincs sok reménye. Könnyen kötelet kaphat.
Tarcsai megvonja a vállát, ami Tenner értelmezése szerint azt jelenti: lehet, ezért elszántan mondja:
– Nem akarom, hogy felakasszák!
– Akadályozd meg.
– Ezért jöttem.
– Hozzám?
Tenner bólint és azt mondja:
– Tőled függ az élete! – Villogó szemmel a megdöbbent őrnagyra néz.
– Tőlem? Nem én vagyok a bírája.
– Az leszel. Tegnap beszéltem az ügyvédjével. Apám ügye hozzátok kerül, mert a vizsgálók szerint – és ez sajnos igaz – kémkedett is. Az ügyvéd már azt is tudja, hogy az ügyét te fogod tárgyalni. Kérlek, segíts rajta.
Tenner arca mozdulatlan, de Tarcsai észreveszi, hogy volt osztálytársa szemében valami könyörgésféle van. De nem szól, várja, hogy mondjon még valamit. És igaza van, mert Tenner hangja könyörgő.
– Segítenem kell az apámon. Érted? Az édesapámon! – Hangját átfűti az apja iránti szeretet.
Tarcsaiban furcsa érzések kavarognak. Az érzések között ott van egy kevéske a győzelem érzéséből is. Íme, mégis leteperte régi ellenfelét, itt ül előtte könyörögve Tenner Frigyes, az okos, művelt Tenner, aki gyerekkora óta ellenfele, aki mindig kérkedve hirdette különleges akaraterejének hatalmát. Most könyörög. Nem az akaratát akarja rákényszeríteni, hanem könyörög… Ha most nagylelkű lehetne vele szemben, örökre megalázhatná. De nem lehet nagylelkű! Tenner lehetetlent kér. Hát ennyire félreismeri, hát nem tudja, hogy őt nem lehet megvásárolni? Sem pénzzel, sem érzelmességgel.
– Ide figyelj, Tenner– mondja –, rossz helyen jársz, menj szépen haza és azt is felejtsd el, hogy valaha itt jártál!
Tenner beharapja felső ajkát.
– Igazad van, elmehetek. Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű. Én mindenáron segíteni fogok az apámon. Érted? Minden áron. – A szavakat keményen, majdnem tagolva ejti ki.
Tarcsai feláll.
– Kár minden szóért – mondja. – Vedd a kabátod és menj!
– Nem, Tarcsai! Meg kell hallgatnod! – Mereven néz. Hangja parancsoló. – Te, ugye párttag vagy…
– Hagyjuk ezt! Veled én nem politizálok!
– Ez nem politika – vág közbe a szőke férfi.
– Hagyd abba…Távozz! – Tarcsai hangja ingerült.
– Én a helyedben nem lennék ingerült. Ha nem hallgatsz meg, nem csak apám pusztul el, hanem te is.
Az őrnagy keze ökölbe szorul. Közelebb lép Tennerhez.
– Fenyegetsz? Te merészelsz fenyegetni? Tenner mozdulatlan. Állja Tarcsai tekintetét.
– Ne vedd fenyegetésnek – folytatja Tenner. – Amit mondani fogok, nem fenyegetés. Kommunista vagy. Mindig is az voltál, tudom. A múltad tiszta, abban vájkálni hiábavaló dolog lenne. Mégsem vagy az, akinek önmagadat hiszed és akinek a parancsnokaid ismernek. A te életedben is történtek olyan dolgok, amelyekről nem szívesen beszélsz. Sebezhető vagy te is, mint minden ember.
Az őrnagy gondolkodik, emlékei között kutat. Mit tudhat róla ez a féreg?
– Nem arra gondolok – mondja Tenner –, hogy a forradalom előtt a Petőfi-körbe jártál, és erről ma nem beszélsz. Nem! Ilyesmi másokkal is megesett. Én tudom, hogy nem azért jártál a vitákra, amiért mások. Ez jelentéktelen dolog. Ezzel legfeljebb apró kis tűszúrást okozhatnék. De ha megkérdezik, hogy hol voltál október huszonnegyedike és huszonnyolcadika között, mit válaszolsz?
Tenner úgy kérdez, mint egy hivatásos vizsgáló. Tarcsai szinte gépiesen válaszol.
– Beteg voltam – mondja, aztán elfogja a düh. Érzi, hogy a teste izzad. Mit faggatja Tenner, és ő miért válaszolgat neki? Maga sem tudja, mit tesz. Elkapja Tenner mellén a ruhát, felrántja a székről:
– Ki innen! – ordítja. – Ki innen, mert kiváglak, mint a rongyot! Mit akarsz tőlem, te nyomorult?!
– Apámat akarom megmenteni…
Tenner sovány teste úgy vonaglik Tarcsai vasmarkában, mint a torkonragadott nyúl a vizsla szájában. De arcán nem látszik félelem.
Tarcsai elengedi. Melle zihál, ajka elfehéredik.
– Takarodj – mondja rekedten. – Pusztulj a szemem elől, mert agyonverlek…
Tenner tétován megigazítja nyakkendőjét, begombolja kabátját.
– Jó, elmegyek. Ha azt akarod…– mondja halkan. Lassan kinyitja ócska aktatáskáját, matat egy ideig benne,
majd előhúz egy levelezőlap nagyságú képet. Az asztalra teszi.
– Nézd meg jól ezt a képet. És gondolkozz el azon, hogy mit ér ez a kép a rendőrségnek.
Csendesen peregnek a szavai, mint a szitáló őszi eső. – Ha érdekel, holnap tízig hívjál fel. A telefonszámot megtalálod a kép hátlapján. Szervusz. – Megfordul, fejét lehajtja és az ajtó felé indul.
Tarcsai szeme a képre téved. Azonnal megért mindent. Elcsukló hangon mondja. –Várj!
Tenner megáll. Bocsánatkérő mosoly ül ki az arcára.
– Honnan került hozzád ez a kép? – kérdezi Tarcsai.
– Én készítettem.
– Mit kerestél te Komlódon?
– Ott dolgoztam. Az Acélművekben…
– Ha te készítetted a képet, tudnod kell, hogy semmi közöm nem volt az akasztáshoz.
– Tudom. De amit én tudok, az a képről nem derül ki.
– Gazember! – Tarcsai keze ökölbe szorul.
– Apámat kell megmentenem – mondja Tenner és hozzáteszi: – Miért lennék gazember? Te is harcoltál apádért a Horthy-időkben. Vagy nem?
– Zsarolni akarsz?
– Ne vedd zsarolásnak. Az eszedre hallgass. Próbálj józanul gondolkodni. Tudod, hogy én is becsületes vagyok. Ha valamire a szavamat adom, azt be is tartom. Még akkor is, ha ellenségnek adtam. Te annyit szenvedtél az életben, megérdemelnél már egy kevéske nyugalmat. Ne vállalj újabb szenvedést. Nem szeretném, hogy újból börtönbe kerülj.
– Agyonverlek, te nyomorult!
– Megteheted. De ez nem megoldás. Nézz inkább a képre, és gondolkozz! Itt vagy, látod? Eltorzult arccal kiabálsz. A párttitkárt pedig akasztják…A képről nem derül ki, hogy mit kiabálsz. A hangodat senki sem vette magnetofonra. Ez a két ember itt, aki a kötelet húzza, a bírósági tárgyaláson azt vallotta, hogy egy Pestről érkezett idegen uszította őket. Sajnos már mindkettőjüket felakasztották. Vallomásuk a periratok között van, már nem helyesbíthetik, nem mondhatják el azt, hogy hazudtak, hogy az idegen nem lázított. A tárgyaláson mindent az idegenre kentek. A rendőrség azóta is keresi az uszító idegent. Te vagy az az idegen. Ezt te is tudod. Eddig azért nem buktál le, mert ez a kép az én kezemben van.
Tenner hallgat. Tarcsaira néz, mintha szavai hatását akarná a megdöbbent férfi arcáról leolvasni. Közelebb lép. Suttogóra fogott halk hangján átizzik a szenvedély.
- Writer
