– Öltem? Nem akartam megölni Tenner Frigyest. Csak megütöttem. Muszáj volt. Az ütéstől halt volna meg? Nem, nem hiszem.
Hiába minden kérdés, rábeszélés, ennél többet nem mond. Mozdulatlanul ül a zárkában, nyugodt. Nem kér semmit, nem követelődzik. A falat bámulja. Alig eszik. Álmában néha felsír, Juditért kiáltozik. Napközben, gondolatban Ágnessel van együtt. Mikor anyja eszébe jut, hangtalanul folynak a könnyei…Végigperegnek sovány, beesett arcán. Nem törődik vele, hagyja.
Naphosszat vívódik gondolataival. Ölt, ölt, de nem érez lelkifurdalást. Mégis marcangolja önmagát.
Mintha a tavasz tört volna be, átmelegedik zárkája. Nem a sugárzó napfénytől, a felhőtlen ég kékjétől, hanem az emlékektől, amelyek átfűtik. Megoldja múltjának foltozott zsákját, és két kézzel turkál a színes emlékrongy
