– Nos, Tarcsai? – felvonja a szemöldökét és ránéz az őrnagyra. – Akar még mondani valamit? Szeretném, ha megbízna bennem. Ez nem taktika a részemről. Világos?
– Alezredes elvtárs – szól az őrnagy –, nem kívánok többet mondani. Most nem…ítéljenek el. Csináljanak velem bármit…
– Rendben van – feleli az alezredes. – Nem faggatom. Menjen vissza a zárkájába, és pihenje ki magát. Intézkedni fogok, hogy kapjon papírt és ceruzát, ha esetleg kedve volna az íráshoz.
Csenget, utasítást ad a belépő őrnek. Tarcsai feláll, követi kísérőjét.
Éjszaka nem hunyja le a szemét. Hanyatt fekszik a priccsen, a mennyezetet bámulja. Rendet akar teremteni gondolatai között. Sok minden nem világos előtte. Arra emlékszik, hogy Tennert megütötte és elrohant otthonról, többre nem. Azt sem tudja, mikor tartóztatták
