Lányi kopogása szinte dörömböléssé erősödött az agyamban.
– Mi van? Miért nem felelsz? Körmömmel óvatosan ütögettem a jeleket:
– Áruló vagy?
– Nem! Piroskáról beszélj!
– Nem találkoztam vele – kopogtam a választ.
– Miért nem? Meghalt?
– Nem. De azt hittem, áruló vagy és azért nem…
– Értem… De ha én áruló is lennék, ő nem az! Tudod mi vagy? Gyáva szar. – A kopogás elhalt, hallottam, hogy Lányi eltávolodott a faltól.
Hívtam őt, hevesen tiltakoztam. Lányi azonban nem felelt. Minden hívásom, kérdezősködésem válasz nélkül maradt. Nem mozdultam a fal mellől. Hallottam, hogy reggeltől estig sétál, ügyet sem vet rám.
Haragudtam rá és megértettem őt. Hiszen engem is örökké az izgatott, hogy mi történt Judittal? Sejtettem, hogy őt is ugyanúgy elhagyták a barátok, mint ahogyan én elkerültem
