– Szereted őt? – kérdezte szelíd, anyás hangon.
– Csak téged szeretlek – súgtam.
– Akkor miért akarod elvenni?
Nagy sokára feleltem.
– Nem élhetek egyedül.
– Isti, te csak a nőt kívánod, nem Ágnest. Ne rontsd el az életét.
– Segíts te is, hogy elfelejthesselek…
– Hogy tudok én segíteni? Mondd meg és megteszem. Legyek a szeretőd? Ha akarod, a szeretőd leszek. Amíg nő vagyok.
A mennyezetet bámultam. Nem tudtam, mit mondjak. Mit mondhatnék erre? Úristen, ki segíthetne rajtam egyáltalán? Talán majd a múló idő, az évek…
– A fiam neve – hallottam Judit suttogó hangját – István. Érted? István… – Lehunyt szemmel feküdtem. – Hallod, amit mondok?
Szegény Judit – gondoltam –, bizonygatni akarod, hogy szeretsz? Még ezzel is? Jó hallani, pedig fáj. Nagyon fáj.
– Judit! – szólaltam meg nagy s
