I. ARC NÉLKÜLIEK
Első emlékem a rémületé. Négy lány ült a kályha mellett, és nem volt arcuk. Elöl is koponya, hátul is koponya. Négy nővérem fejet mosott, hajuk nagy tömegét arcukra borították, úgy szárították a forró kályhánál. Iszonyú sikoltásomra felém fordultak, és felfedték arcukat, de már késő volt, én láttam őket rémületesnek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ettől kezdve féltem tőlük. Legfeljebb csak annyira, mint minden embertől. Már nem emlékszem, melyik embert találtam rémisztőbbnek: az arc nélkülit vagy a kétarcút. De minden ember, aki jött felém, és még messze volt, lehetett kétarcú, és lehetett arc nélküli. Sosem féltem attól, hogy egy ember, aki jön az úton vagy a réten, az erdőben vagy a ködben, majd megver vagy kirabol, vagy éppen megöl a kabátomért. De féltem, hogy kétarc
