V. A RÉT VÉGTELEN
A kert végében volt a szérű. Cséplés után óriási szalmakazal. Alatta elmés gömbfaácsolat a pelyvát óvta az elázástól. A friss szalmának finom illata van, és a szérű jó ideig őrizte még a cséplőgép átható szagát, nyomait olajfoltokban; emlékét az esztendő legfőbb eseményének… De tél végére már csak görnyedt maradéka volt a nagy kazalnak, tetőzetén a szalma megszürkült, nyári illata helyett puszta szag.
Tavasszal felverte a szérűt a gyom, kikeltek elhullott tavalyi gabonaszemek, foltosan terjedt rajta a gyep. Az új cséplés elé meg kellett tisztítani. A nagy dologidőben ez a mi feladatunk volt, gyerekeké. A horolókapát sokszor figyeltem mások kezében, és elkívántam azt kicsiny koromban a nagyoktól, mert úgy láttam, a gyomos földnek ez a beretválása szép játék, nem más. Min
