VII. HA LETT VOLNA PAPUCSA…
Most visszatérek a gyermekhez, aki ül a szénapadlás ajtajában, lábát a létra felső fokára támasztva. Ott ültem már jó órája gyönyörködve birodalmamban, mely abban az időben akkora volt mindig, amekkorát a szem át tudott fogni. Hirtelen zizzent mögöttem a széna. Hátrafordultam, és néhány méterre tőlem borzas, szakállas fej emelkedett ki a szénakupacból. Retteneteset sikoltottam rémületemben, és zúdultam le a létrán. Az utolsó lépcsőkön már fejjel lefelé. Üvöltésem vészterhes lehetett, mert pillanatok alatt ott volt az egész ház népe. A jajveszékelő sírást nem tudtam abbahagyni, hogy levegőhöz jussak és szóljak, sőt valami belülről azt súgta, hogy csak folytassam, ha már ekkora a siker.
Szüleim természetes emberek voltak, hét gyermekükkel sokkal elfoglaltabbak a
