– Bevett szokás az emberek körében, hogy a fénymásoló mellett alszanak a földön?
A homlokomat ráncolva, az arcom alatti felületbe rejtettem az arcom. Nem értettem, miért olyan kemény. Nem volt jó érzés.
– Az emberek világában éjszaka van, uram.
Ez Frangelico hangja volt. Hmm, szerettem ezt a sima, mogyorós likőrre emlékeztető hangot.
Feltápászkodtam.
– Egy cupcake koktélt kérek.
Csipás szemmel hunyorogtam egy csoport lényre, akik a világ legfurcsább fajába tartoztak, akiket a föld valaha a hátán hordott. Fölém magasodtak. Az egyik nő úgy nézett ki, mint aki képes lenne virágokat teremteni az énekhangjával, az egyik pasi meg úgy, mint aki simán lenyomna egy teljes falut azzal, hogy befeszíti a bicepszét.
– Kímélje meg a falusiak életét! – motyogtam, és az ujjammal a fickóra mutattam.
