Megfogta a másik csuklómat. A ruhám leesett, de a tekintete nem követte, és nem nézett arra sem, ami előbukkant.
– Muszáj. Bassza meg, muszáj, hogy…
Egy részem nem akarta tudni, mi az, amit annyira muszáj. De azt sem akartam, hogy hülyének nézzék a többiek. Mindazok után, amit velem tett, ez meglepő, ja, tudom én is.
Közelebb léptem, hozzábújtam, és a fejemet a mellkasára támasztottam.
– Menjünk fel az emeletre, Kyros!
Nem mozdult.
Ez nem a szokásos ne mondja meg, mit csináljak merevsége volt. És még csak nem is azt mondta vele, hogy nem vagyok ölelkező típus.
Kyros olyan mozdulatlanná vált, akár egy ragadozó.
– Basi, lépj hátrébb! – intett óva Laurel halkan.
Megfordultam, és a sápadt arcú vámpírra pillantottam.
Mi történt?
Kyros a nyakamhoz hajtotta az orrát, vonásai kőkemények
