Csörgött a telefonom.
Rámeredtem. Még soha nem csörgött. Kábultságomból felrázódva az ébresztőórára pillantottam.
Hajnali egy óra.
Hosszabb ideje ücsörögtem bénultan meredve magam elé, mint gondoltam.
Fogadtam a hívást.
– Halló?
– Basi! – Laurel hangja volt. – Valamit meg kell beszélnem veled. Felmehetek?
A hangja személytelen volt.
Nem mintha megzavart volna valami fontos elfoglaltságban, de a hajnali egy órai hívás azért elég szokatlan volt – még akkor is, ha vámpírokról van szó.
– Persze. De nem mehetnék én hozzád? Kikészít ez a négy fal.
– Huh – nyögte. – Én az adósok szállásán alszom.
– Ó. És én nem mehetek le oda?
– De igen. Csak… általában nem fogadunk látogatókat.
Erre fintorogtam egyet.
– Örülnék, ha fogadnál, mert itt tényleg megőrülök lassan.
– Természetesen. Mínu
