– Bármilyen kényszer alatt is van, a vérem meg fogja azt törni – motyogta. – Kivéve, ha Mikael király vagy az apám helyezte magára.
Miért kényszerítene engem az apja?
Egy pillanatig még bámultam a fehér ujjbegyeit, aztán egyszerűen feladtam a küzdelmet. Elrúgtam a párnákat, és a kanapé szélére húzódva az ölébe kúsztam. Ott összegömbölyödtem, a fejemet a széles, kemény mellkasára szorítva.
Lassú mozdulattal átkarolt.
Lejjebb húzódott velem a kanapén, az ölében tartva. Kinyújtotta a lábát, és magához szorított. Mindkét kezével az inge elejét szorongattam, kiélvezve azt a pár másodpercnyi lopott kényelmet, hogy a karjában vagyok. Nem rá volt szükségem, de valami szükségletet kielégített bennem.
Csak az ágy fölötti lámpák világították meg a búvóhelyét, miközben csendben ültünk a lágy fény
