Még több sört öntöttem a fagylaltostálamba, és vigyorogva néztem, ahogy felhabzik.
– Láttátok ezt? – suttogtam a tíz adós felé fordulva, akiknek azt mondtam, jöjjenek inkább be a szobámba ahelyett, hogy a folyosón ácsorognak. Nem akartam, hogy ott várakozzanak, amíg véget nem ér a bűbáj.
Összenéztek.
– Tartsátok a tálakat! – adtam ki az utasítást.
A tükör alatti kis padon legalább ötféle ízű fagyi sorakozott. Meg a sör.
A vámpírok egy ideig még tétováztak.
– Akkor kifele! – kiáltottam.
Nem értettem, miért ilyen furák.
Laurelnek volt annyi esze, hogy felém nyújtsa a tálját. A többiek követték a példáját.
Sorban megtöltöttem a tányérkáikat a kedvenc sörömmel, a Wrennel, és közben böfögtem egy jót.
– Látjátok? Ez a sörös fagyi. A kólás felnőtt változata. A fagyi marad, a kólát pedig
