1.
Salgó Oszkár ezerkilencszázhatvankilenc július huszonötödikén felhívta telefonon barátját, Kara Ernő ezredest, az elhárító szolgálat egyik vezetőjét.
– Mi van, te vén csavargó? – kérdezte Kara, amint megismerte Salgó hangját. – Honnan beszélsz?
– Balatonemődről – mondta Salgó. – Nem tudod, hogy április óta Emődön tartózkodom?
– Honnan tudnám? Salgó úr annyi fáradságot sem vesz, hogy elutazása előtt elbúcsúzzon a barátaitól.
– Nem búcsúztam el? – kérdezte csodálkozva Salgó. – Érdekes, meg mertem volna esküdni, hogy elbúcsúztam tőled. Úgy látszik, feledékeny vagyok. Elnézést, főnök.
– Szenilis vagy, öreg – mondta Kara. – Liza hogy van?
– Köszönöm, jól. Szeretne már látni. Nem érti, hogy miért nem látogatsz meg valamelyik hétvégén? Azt hiszi, hogy haragszol.
– Ugratsz, tróger? – ké
