12. Másnap délelőtt megjelent a Tábori villában Szűcs Tibor és Bea. A professzor nyitott ajtót, bevezette őket a nappaliba. – Huber urat keressük – mondta a férfi. – Azonnal szólok neki – a székekre mutatott Tábori. – Üljenek le. Közben bejött Blanka is. Szűcs bemutatkozott az asszonynak, bemutatta Beát is, aztán leültek. Blanka hosszasan fürkészte a szép arcú lányt. – Maga nagyon ismerős nekem, kisasszony. Járt már nálunk, ugye? – Néhány nappal ezelőtt – mondta a lány. – Mennel urat kerestem. – Akkor mégiscsak jól emlékeztem. Tudják, hogy mi történt a szerencsétlennel, ugye? – Tudjuk – mondta Szűcs, és sporttáskáját a lábához húzta. – A tragédia napján együtt reggeliztünk. Ha látták volna, hogy milyen vidám volt. – Nyilván nem számított arra, hogy hamarosan meg fog halni – mond

