Míg ebédelt, elkezdte beszélni töviről hegyire a pesti utat. A tisztviselőről sokat beszélt. Sokkalta tovább mesélt róla, mint ameddig az egész kihallgatás tartott. Háromszor is továbbhaladt már a dolgon, majd újra és újra visszakanyarodott rá.
– Olyan volt, tudod, mint egy vigéc. Ne hidd, hogy olyan tisztes külseje volt, mint mifelénk egy közjegyzőnek vagy egy főbírónak. Még a hanglejtése is vigéces volt, pedig azt mondta, parasztnak a fia… Hm! Biztos igen okos ember lehet, ha parasztfiú létére így felvitte az Isten a dolgát.
Beszéd közben szüneteket tartott. Evett.
– Pedig elhiszed-e, nem látszik semmivel sem okosabbnak, mint akármelyik hivatalnok itt a járásbíróságon… Az Isten tudja, hogy van ez, Anna. Keveset értünk mi a világ folyásához.
A pap ekkor nyúlt először oda a homloka mög
