Mint már annyiszor, most is eredménytelenül kellett a gyűlést berekeszteni. A pap a gyűlésről egyenesen Istvánhoz ment, de most nem segített neki, nem is szólt egy szót sem, állt az udvarközépen, és nézett el a hegyek felé, amerre az udvar kinyílt. Sötét este volt már, mikor Istvánnal hazatértek. Anna vacsorát adott. István kitűnő étvággyal evett, s nyomban vacsora után pihenni tért, az egész napi nehéz munka után nem kellett altatgatni. De a pap ottmaradt az ebédlőasztalnál. Rágta a bajuszát, és gyűrte a kenyérgalacsinokat. Néha felfigyelt Annára, aki ott tett-vett körülötte, majd újra és újra visszaesett a tekintete az üres fehér abroszra.
Nem vette észre Anna idegességét, aki pedig úgy lengett tanácstalanul ide-oda, mint egy órainga. Végül is megállt a kredenc sarkánál, egyszerre olyan
