Éppen azon a napon hallotta a községházán a dudari meszestől, hogy a sógora utazni készül a tengerentúlra, mikor otthon a forradalom megindult ellene.
Ezen az estén Jóska nem ment el etetés után a legények szokásos estéli csavargására. Hanyatt feküdt az istállóban a megmaradt szénára, kezét a feje alá tette, és úgy nézte a korhadt alacsony padlást, mintha a kitárult ég messzeségébe bámulna. Hallgatta, amint a marhák a kötelüket rángatva vesződnek az esti takarmánnyal, így várta meg az anyját, míg végez a fejessel. Mikor zséterrel és fejőszékkel a kezében az utolsó tehénhez ment, és megindult a tej lágy, ütemes suhogása, akkor vett csak bátorságot, hogy szóljon.
– Idesanyám, mondja meg idesapámnak, hogy én feleségül veszem Böskét.
A tej suhogása akkor elállt. Az asszony ráncolt szemekkel
