Ezért aztán tegnap telefonáltam Geenek, hogy tudassam vele, ma meglátogatjuk. Először húzódozni látszott, arra hivatkozott, hogy szörnyű rendetlenség van nála, és még ajándékot sem tudott venni az unokájának, mert az ünnepek előtt minden percét lefoglalták a túlórában bevállalt extra műszakok – végül aztán beletörődött, hogy jövünk.
– Gee – mondtam neki. – Ne törődj a rendetlenséggel. Hiányzol Thomasnak, és látni szeretne. Ennyi az egész.
Elhallgatott.
– Komolyan? – kérdezte.
A hangjában mintha halvány mosoly bujkált volna.
– Hát jó – állt kötélnek végül. – Akkor gyertek át.
– Délután jó? Úgy négy körül?
– Igen, az jó lesz – egyezett bele Gee, aztán letette a telefont, még csak el sem köszönt. Igaz, nála ez a megszokott viselkedés.
Ma nyugiban töltöttük az egész délelőttöt. Gofrit
