Próbálok átnézni a válla fölött a házba, de az asszony félig behúzza maga mögött az ajtót, mintha szándékosan el akarná zárni előlem a látványt.
Újra próbálkozom.
– Truman egyik barátja vagyok – mondom neki. – Reméltem, hogy válthatok vele pár szót.
– Truman… – ismétli az asszony, mintha az emlékezetében kutatna. – Truman.
És akkor végre-valahára maga Truman is megjelenik az asszony mögött. Fél lábon ugrándozva jön félmeztelenül, egy törölközővel a dereka körül. Tudom, hogy most milyen szörnyű zavarban lehet, hogy így látom: a mindig talpig úriember Dawes, aki soha nem mutatkozott még másképp előttem, csakis egyenruhában, olykor még szolgálat után is.
– Mama – mondja. – Ez itt a barátom, Mickey.
A nő odabiccent nekem, aztán gyanakvó tekintettel méreget mindkettőnket.
– Akkor rendben
