De eszem ágában sincs ekkora elégtétellel szolgálni neki. Ehelyett visszasétálok Thomasszal a karomban az asztalunkhoz, és megkérdezem Laurent:
– Megtennéd, hogy egy percig vigyázol rá?
– Hát persze – feleli Lauren. – Na, gyere, nálam jó kezekben leszel.
Visszamegyek oda, ahol Simont hagytam – aki közben már megszállottan ír valami üzenetet a telefonján –, és csöndben megállok előtte. Végül felpillant rám. Zsebre dugja a telefonját.
– Nézd… – fog bele, de én hevesen megrázom a fejem.
– Fölösleges – szakítom félbe. – Nem vagyok rá kíváncsi.
Simon felsóhajt.
– Michaela…
– Csak annyit kérek, hogy hagyj minket békén. Ennyi. Nem akarok tőled semmit, csak ne gyere a közelünkbe többé, oké?
Értetlenül bámul rám.
– Hiszen te jöttél utánam – mondja.
– Tessék?
– A munkahelyemen. Te jöttél
