Végül erre is sor került.
Aznap épp sakkozni tanított bennünket. Tizennégy éves voltam, és kamaszkorom legfélszegebb korszakát éltem: ritkán szólaltam meg, halálosan feszélyezett a pattanásos, zuhanyt csak ritkán látott bőröm és a kelleténél mindig egy-két számmal nagyobb vagy kisebb méretű, általában használtruha-boltokból vagy turkálókból származó, kopottas öltözékem.
De egyúttal öntudatos is voltam, büszke az eszemre, amelyre titokban mindig úgy gondoltam, mint valami láthatatlan, a bensőmben csak a magam számára őrzött kincsre, amit egy alvó sárkány óv a külvilágtól, hogy senki, még Gee se tudja soha elvenni tőlem. Mint egy csodafegyverre, amellyel egy szép napon majd kivívhatom mindkettőnk, a saját és a húgom szabadságát.
Aznap délután minden figyelmemet a sakktáblára összpontosíto
