MOSTRestellem bevallani, de eltart egy ideig, amíg rendezem az arcvonásaimat az Alonzóval folytatott beszélgetés után. Tíz hosszú percig ülök a kocsiban, csak azután indulok el szórakozottan a kijelölt járőrkörutamra. Elmosódott arcok suhannak el mellettem a járdán. Egyszer-egyszer úgy rémlik, mintha a húgomat látnám, de aztán rájövök, hogy tévedtem, az illető még csak nem is hasonlít rá. Farkasordító hideg van odakint, mégis letekerem az ablakot, hogy a jeges levegő lehűtse az arcomat.
Menet közben több hívás is befut, de mire felveszem, már mindegyik tárgytalan.
Na, ebből elég volt – mondom magamnak, és ismét odaállok a járda mellé, ezt is túl hirtelen, egy másik autó csak csikorgó fékekkel tud megállni; és felteszem magamnak a kérdést, hogyan fognék hozzá egy eltűnt személlyel kapcsol
