– Akkor kitegyelek valahol?
– Majd ott, a könyvtárnál kiugrom – mondja a két utcával előttünk tornyosuló épületre mutatva. – A közelben van a kocsim. Aztán hívj majd, oké? Szeretném tudni, hogy mire mentél vele.
Várok egy kicsit.
– Nem akarsz visszajönni velem Mr. Wrighthoz délután? – kérdezem.
A szívem mélyén valószínűleg azt reméltem, majd elkísér.
Truman megrázza a fejét.
– Bölcsebb lesz, ha ezt inkább kihagyom – mondja. Biztosan észreveszi az arcomon átsuhanó csalódást, mert mielőtt kiszállna, még hozzáteszi: – Figyelj, soha nem tudhatod, mikor lesz később még szükséged rám. Akkor pedig jobb, ha ez a pasi nem ismer fel.
Ebben bizony igaza van. Bólintok, és kirakom a könyvtár előtt, ahogy megegyeztünk.
A szememmel kísérem távolodó alakját. Hirtelen megrohan az emléke, mi mindent
