15.
Iványi Mártont 1923. október elsején feltételesen szabadlábra helyezték, de további intézkedésig rendőri felügyelet alatt tartották. A rabság testileg és lelkileg megtörte. Csendes, szótlan ember lett. Sírtak mind a négyen. Egyszerűen elakadt a szavuk, nem tudták, hogy mit mondjanak egymásnak.” Teréz napokig nem tért magához. Olyan mákonyos volt, mint kislánykorában, amikor az egyik szomszéd mákgubóból főzött levet itatott vele. Schmiednének viszont nem akadt el a szava.
– De jól nézel ki, az anyád szentségit – mondta könnyes szemmel, és úgy ölelgette Mártont, mintha saját gyermeke lenne. – Azt mondják, hogy azért nem jöttél előbb haza, mert megtudtad, hogy a nagypofájú Schmiedné még mindig itt lakik.
Nem volt olyan nap, hogy Teréz ne gondolt volna Mártonra. Most mégis hihetetlennek
