– Havas Ferenc rendőr őrnagy vagyok. Beszélnem kell magával.
– Miről? – kérdezi a lány, mert nem érti, mi dolga lehet a rendőrségnek vele.
– Bemehetnénk? – kérdezi Havas, figyelmen kívül hagyva a lány kérdését.
– Tessék – mondja Ibolya, és kinyitja az előszobaajtót, majd a szemközti ajtóra mutat. – Az a szobám. Ott már rend van, menjünk talán oda.
Az őrnagy benyit. Úgy látszik, gondolja, a lányok mindenhol egyformák. Mintha a saját tizenöt éves lányának a szobájában lenne. Jugoszláv szekrénysor, az üvegezett polcokon könyvek, érmek, serlegek, kristálypoharak, néhány díszes italos üveg, a heverő fölött énekesek, színészek fényképei, Havas egyet sem ismer közülük. A heverőn egy gyereknagyságú játékmackó, a hosszúkás asztalon bársonyterítő, rajta dohányzókészlet.
– Tessék, üljön le – mon
