Izgató titok

Bevezetés-1

április 22., hétfő

Ty

Nem hiszem el, hogy Staten Islanden vagyok, és egy jövendőmondót keresek.

Ki gondolta volna, hogy a régmúlt világ egykori legnagyobb szeméttelepe egyben a régóta keresett válaszok lelőhelye is?

A Range Rover kereke alatt ropog a kavics, én pedig megállok egy régi, leharcolt külsejű téglaépület előtt.

Hivatalosan is elhagytam a felhőkarcolók és zsúfolt járdák által alkotott normális környezetemet, és beléptem az olyan híres gengszterek szülőhelyére, mint Angelina a Jersey Shore-ból{1}.

Személy szerint semmi kétségem afelől, hogy a sarlatán, akit éppen próbálok felkutatni, tökéletesen ideillik.

A kora délutáni napfény áttör a szélvédőm üvegén, és hunyorognom kell, ahogy leállítom a motort, és felnézek az ócska téglahalomra, amelyet legalább három hónapomba telt megtalálni.

Az ismerős szócska pirosan villódzik a bejárati ajtón: Jósnő.

Korábban már láttam ezt a feliratot. Tizennégy éve, hogy pontos legyek. Még ennyi idő elteltével is az akkorihoz hasonló érzések kerítenek hatalmukba. Bár korábban sokkal kényelmesebb helyen volt – pont New York City közepén, és ugyanabban az utcában, mint a sztriptízbár, ahová a legidősebb bátyámat, Remyt vittük, hogy megünnepeljük a közelgő (és balszerencsésen végződő) esküvőjét.

– Ez teljes képtelenség – morgom magamban még egyszer, utoljára, ahogy kiugrom a kocsiból a vezetőülés oldalán. Becsapom magam mögött az ajtót, és bezárom. A csizmám hangosan csikorog a parkoló kavicsán, de mielőtt továbbmehetnék a bejárat felé, a mobilom egy bejövő üzenetet jelezve megrezzen. Csak egy pillantást vetek rá, és látom, hogy a testvéreimmel folytatott csoportos csevegésről van szó.

Winnie: Vacsora este 7:30-kor. Jól teszitek, ha nem késtek, vagy mostantól egy olyan családnak fogom szentelni a főzésre szánt időmet, amelyik megérdemli.

Winnie a Winslow klán kisbabája. Mondjuk, már nem igazán nevezhetjük kisbabának. Házas, a New York Mavericks igen híres futballcsapatának sikeres fiziológusa, és az én egyetlen Lexi unokahúgom anyukája.

Win nem az a típus, akit hülyének lehet nézni, és ez valószínűleg annak az eredménye, hogy hosszú évekig kellett a négy csirkefogó bátyját elviselnie, valamint hogy olyan környezetben dolgozik, ahol nála kétszer akkora férfiak dominálnak.

Flynn: Vettem.

Remy: Ott leszek.

Újabb üzenet jelenik meg a képernyőn, és sem a feladóján, sem a válaszon nem lepődöm meg.

Jude: Ma este? Mi van ma este?

Jude a legfiatalabb öcsénk. Mi ketten lazábbak vagyunk, akik szeretnek viccelni. Flynn sokkal komolyabb és lényegre törőbb. Remy mindannyiunk egészséges keveréke, ráadásul olyan drámai múltja van, mint amilyenről csak könyvekben írnak.

Winnie: JUDE!

Jude: Nyugi, Win! Ott leszünk Sophie-val.

Ahogy látható, a többi Winslow férfitól eltérően Jude már nem egyedülálló agglegény. Ő már „mi”-ként hivatkozik magára és a menyasszonyára. És kibaszottul fura. Higgyétek el, ha ismertétek volna Jude-ot Sophie előtt, a ti fejetek is felrobbanna a radikális változástól.

Nagyjából egy éve Sophie, aki hamarosan a sógornőm lesz, behálózta Jude-ot, és a szemétláda azóta eltűnt. A kisöcsém egy év leforgása alatt a világ legnagyobb nőcsábászából elkötelezett vőlegénnyé vált. Arról nem is beszélve, hogy kevesebb mint hat hét múlva hivatalosan is férj lesz belőle. És ez nagy szerepet játszik abban, miért töltöttem az elmúlt néhány hónapot azzal, hogy levadásszak egy Cleo nevű jósnőt.

Őrültségnek hangzik, tudom, de higgyétek el, hogy még a felszínt sem kezdtem el kapargatni.

Nagyjából másfél évtizeddel ezelőtt, amikor még csak huszonakárhány éves seggfejek voltunk, akik csak jól akarták érezni magukat, ez a nő Remy legénybúcsújának estéjén megjósolta a jövőnket. Viccnek indult az egész. Csak valami röhejeset akartunk csinálni, hogy emlékezetessé tegyük Remy nagy estéjét.

De most úgy tűnik, jól megtréfáltak minket.

Egy héttel azután, hogy egy ismeretlen elmondta, mit tartogat a jövőnk… Cleo első jóslata valósággá vált. Remyt otthagyták az oltár előtt, az esküvőt le kellett fújni, neki pedig összetört a szíve.

Tizenhárom évvel később pedig Jude az all-you-can-eat puncibüfé gyakori vendégéből kibaszott szerzetessé változott, aki egyetlen nő mellett akarja elkötelezni magát az élete hátralevő részére.

Néhány héttel ezelőtt esett csak le a dolog súlyossága, amikor elmentünk Vegasba Jude legénybúcsúja alkalmából – hogy milyen pontos is volt Miss Cleo jóslata: hiszen megjósolta, hogy egy fogadás fogja megváltoztatni az életét, és pontosan így találkozott Sophie-val.

Mondanom sem kell, hogy a feje tetejére állt a világom, és igyekeztem a homokba dugni a fejem azóta is.

Most pedig úgy érzed, az egyetlen módja, hogy véget vess ennek az állapotnak, ha egyenesen a forráshoz látogatsz el.

Mélyen beszívom a levegőt, a farzsebembe dugom a telefonomat, és az ütött-kopott épület felé veszem az irányt. Ahogy átlépem a küszöböt, egy hatalmas harang kondul meg az ajtó felett, az orromat pedig por, gyertyák és füstölők szaga üti meg. Ugyanaz a sötét, burgundi vörös függöny díszíti a szobát az arany kötelekkel, mint majd’ másfél évtizede – és ugyanazok a közhelyes csecsebecsék töltik ki a látóteremet, amelyeket legénybúcsútól zavaros tekintettel csak egyszer láttam korábban.

Olyan, mintha visszautaztam volna az időben.

Mi a francot csinálok? Nem kellett volna idejönnöm.

Éppen készülök sarkon fordulni, teljes bennem az elszántság, hogy kitörlöm az egész Staten Island-i utat a memóriámból, de a következő két szót hallva megtorpanok:

– Már vártalak.

Az a hang. Te jó ég, emlékszem rá.

Akkora szemmel nézek körbe a szobában, hogy az még Tapsi Hapsit is lekörözi, amikor meglátja a prérifarkast. Cleót és a félelmetesen zöld pillantását keresem, de nem látom sehol.

– Foglalj helyet, Ty. – A reszelős női hang ismét betölti a fülemet, és ezúttal megtalálom a forrását is. A bársonyfüggönyök mögött, amelyek egy titokzatos hátsó szoba felé vezetnek, a nő, akit keresek, még egy csomót köt az amúgy is összeszorult gyomromon.

Néhány hosszú pillanat után megjelenik Cleo, a hírhedt jövendőmondó. Határozott, zöld szemének pillantása azonnal találkozik az enyémmel, és mindenre megesküszöm, hogy a golyóim szinte visszaugrottak a gyomromba.

Basszus, ez rohadt fura.

– Ne aggódj, nem harapok – csipkelődik. Nyugtalanító, hogy ez a nő egy percet sem öregedett, mióta legutoljára láttam. A bársonycsuklya alatt ugyanaz a sűrű, fekete haj lóg a vállára. A tekintete túl bölcs. Ajkán az ismerős vörös rúzst vélem felfedezni, amelyre húszéves koromból is jól emlékszem. Ez nem botox, feltöltés vagy bármi más hasonló hülyeség eredménye. Ez valami biológiai dolog lehet – valami kibaszottul hátborzongató állapot.

Kezével két szék felé int, amelyek egy selyem terítővel letakart asztal előtt helyezkednek el, és akármennyire is a saját akaratomból jöttem ide, továbbra is hezitálok, hogy kövessem-e az utasítását.

– Ó, az én kedvenc professzorom. – Szavait egy magabiztos mosoly kíséri, amelytől szája sarka épphogy csak egy kicsit görbül felfelé. – Azt hiszem, mindketten tudjuk, hogy nem azért jöttél el idáig, hogy ne tedd fel nekem azokat a kérdéseket, amelyek megtöltik azt a jóképű fejedet.

Elképesztően zavarba ejtő, hogy ez a nő tudja a nevemet. Hogy emlékszik a nevemre. És valahogyan még a foglalkozásomról is van tudomása.

De igaza van. Nem azért vezettem ki egy órán keresztül a Staten Islandre, hogy inamba szálljon a bátorságom.

Egy sóhaj kíséretében leülök vele szemben. A helyiségben csend van – valami jósnőtematikájú, szélcsengőhöz hasonló zenén kívül –, a padló pedig szinte mintha vibrálna. Ez attól is lehet, hogy a térdem a normálisnál sokkal, de sokkal jobban remeg, bár… rohadtul nem tudom. Ez az egész természetfelettinek tűnik.

Muszáj elfordítanom a tekintetemet, amikor csak Kattant Cleo rám néz. Nem tudom, mi van ezzel a nővel, de úgy érzem, túlságosan belém lát – mintha beférkőzne a fejembe.

– Ne aggódj – mosolyog ismét. – Az első gondolataid ijedtségről tanúskodnak, gyermekem. Nem ítélkezem arról, amit hallok, csak akkor figyelek oda, ha úgy érzem, szükséged van a segítségemre.

Egy rövid pillanatra behunyom a szemem, és fejben kérdőre vonom magam, hogy mégis hogyan jutottam idáig.

Csak nyugi, haver. Több mint tízdollárnyi útdíjat fizettél. Itt az ideje, hogy felszívd magad.

Ismét találkozik a tekintetem Cleóéval. Keze most könnyedén az asztalon pihen.

– Nem okozol csalódást, kedvesem – mondja egy apró vigyorral. – Tudtam, hogy az idő a javadra válik majd.

Most flörtöl velem?

Ha így van, nem tudnám hibáztatni. Tényleg jóképű egy pasas vagyok, de azért ez egy kicsit fura, a körülményeket tekintve.

– Hogy vagy, és hogy vannak a testvéreid?

– Nos, ők nem öregedtek olyan elegánsan, mint én, de mindketten tudjuk, hogy ez az arc itt eléggé magasra teszi a lécet.

Puhán felnevet.

– Irigylésre méltó az önbizalmad, kedvesem.

Egyszersmind valószínűleg egyfajta megküzdési stratégia is, de hé, most ne menjünk bele a részletekbe.

Tekintete izzik a bölcsességtől, szája tudálékos mosolyra húzódik.

– Remington, Flynn és Jude hálásak lehetnek, hogy ilyen fontos neked az életük alakulása.

Bassza meg! Hogy a fenébe emlékszik mindenre? Tán csak nem tart minden múltbéli ügyfeléről feljegyzéseket és képeket? Vagy fotografikus memóriája lenne? Vagy lehet, hogy titokban a CIA tagja, és éppen egy fülesben adagolják neki az információkat?

Tesó, kábé annyi esélye van annak, hogy ez a nő a CIA tagja, mint hogy te Jude nyomdokaiba lépj, és hátralevő életedben elkötelezd magad egy nő mellett.

– Gyerünk! – bátorít. – Kérdezz nyugodtan.

– Hogyan? – tör ki belőlem végül. – Honnan tudtál a…?

De megállok, mielőtt túl sok információ hagyná el a számat.

– A világegyetemmel való kapcsolódásom miatt olyan dolgokat látok, amiket mások nem.

A világegyetemmel való kapcsolódása? Micsoda szar válasz! És nemcsak szar, hanem elképesztően homályos is. Ha annyira szuper a világegyetemmel való kapcsolódása, akkor tudnia kéne, kiről kérdezem, és miért kérdezem, és rögtön bele kéne csapnia a lecsóba.

Cleo int, hogy tartsam oda neki a kezemet, és egy pillanatig habozom, mielőtt valóban belevetem magam ebbe az őrültségbe. Ha Rómában vagy, tégy úgy, mint a rómaiak, meg minden ilyesmi, ugye? Nem kellett volna idejönnöm, ha nem szánom el magam arra, hogy bármit megteszek, ami szükséges.

Cleo összekulcsolja hosszú, piros körmű ujjait a tenyerem körül, és lebámul oda, ahol összeér a bőrünk, majd úgy tíz másodpercre lehunyja a szemét. Türelmetlenül várok, hogy újra kinyissa, tekintetemmel szinte lyukat égetve az arcába, végül ismét rám néz.

Azonnal elmosolyodik, mihelyst észreveszi merev tekintetemet.

– Jude sorsa nagy boldogságot hozott a számára, nem gondolod?

Kérdése földrengésként ér, teljesen kimozdít az egyensúlyomból, és csak bólintani tudok.

– Tudom, hogy azt gondolod, hogy csak részben volt igazam Remyvel kapcsolatban, de kedvesem, még azelőtt elmentetek, hogy befejezhettem volna a jóslatot – folytatja. – Eljön majd az ő ideje is. Egy váratlan második esély fog beköszönteni az életébe, amely mindent megváltoztat.

– Ugye tudod, hogy mindez tizennégy éve történt? Mármint úgy tűnik, a sors nem igazán sieti el a dolgokat, hogy valóra váltsa a furcsa kis jóslataidat. – Felnevetek az egész helyzet abszurditásától. – Eszedbe jutott már, hogy egész egyszerűen nem vagy túl jó a munkádban?

– A sors a saját időbeosztása szerint dolgozik. – Végigfuttatja mutatóujját a tenyeremben lévő éleken. – Ti négyen makacs öszvérek vagytok, ha szerelemről van szó. Harcoltok ellene. Elutasítjátok. Nem vesztek róla tudomást. Újra és újra. De érthető, ha azt nézzük, milyen tapasztalata volt apátoknak és Remingtonnak.

Apámnak? Haha! Az a seggfej gyerekkorunk óta nincs is a képben. Egy nem létező tényező – és olyan messze van egy apától, amennyire csak lehet.

– Tudom, hogy azért vagy itt, mert egészen mélyen aggódsz. Talán egy kicsit meg is vagy rémülve.

– Nem félek – forgatom a szemem.

Cleo elvigyorodik.

– Hát persze hogy nem félsz. Ty sosem fél semmitől, igaz? Kalandvágyó, tevékeny, és minden nő álmának tárgya.

Végre olyan dolgokat mond, aminek értelme is van.

– Ez illik rám.

– Ne aggódj, van még időd, gyermekem.

Időm?, kérdezem magamtól némán. Idő – pontosan mire?

Harminckilenc éves vagyok, és kibaszottul imádom az életemet. Imádom az életmódomat, imádom a professzori állásomat a New York-i Egyetemen. Nincs szükségem időre semmihez, csak az olyan dolgokhoz, amelyek örömet szereznek nekem.

– Még van idő arra, hogy a komfortzónádon belül élj – fejti ki Cleo jobban. – Idő arra, hogy kerüld az elköteleződést. Arra, hogy olyan dolgokat csinálj, amelyek szerinted örömet szereznek neked.

– Szerintem szereznek örömet? – Összeszűkül a szemem. – Cleo, kedvesem, olyan dolgokat csinálok, amilyeneket csak akarok. Ennyi. Történet vége.

– Hát persze – válaszol, hangja békéltető. – És megnyugodhatsz, lesz még idő a játékaidra. Van még időd arra, hogy rövid románcokat létesíts olyan nőkkel, akik megragadják a képzeletedet. Arra is van időd, hogy a sok szórakozás közepette összetört szíveket hagyj magad után.

– Összetört szíveket? Ne legyünk ilyen drámaiak. Ezek a nők tudják, mibe mennek bele.

Persze, teljesen igaz rám, hogy összevissza randizgassak, és egy nőnél csak rövid időre kössem le magam, de ez vagyok én. Az biztos, hogy nem célom összetört szíveket hagyni magam után. Tekintve, hogy néhány hétnél tovább egy nővel sem szoktam találkozni, a puszta gondolat is nevetséges. Úgy értem, senki sem tud ilyen rövid idő alatt szerelembe esni.