Izgató titok

Bevezetés-2

Összetört szívek, na persze.

– Egy nap majd meglátod az igazságot – állítja Cleo. – De nyugodtan hidd el, hogy még van időd, mielőtt a sors úgy dönt, hogy készen áll rád.

– Ez mégis mit akar jelenteni? – horkanok fel.

– Nem te vagy a következő. A sors jelenleg túlságosan elfoglalt valaki mással.

A szavai hatására nevetésben török ki.

– Ja, értem, oké. – Kitépem a kezemet az övé közül. – Ahogy gondolod.

– A sors időben meg fog találni. De egy ember élete éppen most változik meg, ebben a pillanatban.

Kihívóan ráncolom a szemöldököm, és Cleo merev tekintete nem tágít az enyémtől.

– Időben megtudod, mire gondolok. Csak adj időt a dolgoknak, kedvesem.

– Adjak időt? Mint mondtam, eltelt tizennégy év, Cleo. És őszintén szólva csak egyikünknél találtad el nagyjából a dolgokat, Jude-nál.

– Jude összes jóslata valóra vált. Ez az oka annak, amiért idejöttél. Mert megijedtél a gondolattól, hogy nálam van az összes válasz.

– Hát igen, de azt mondod, adjak időt a dolgoknak, én pedig azt gondolom, hogy már így is rohadt sok idő eltelt.

– Nos, jóképű professzorom, egy másik testvéreden keresztül meg fogod látni, hogyan teszi a dolgát a sors. Aztán pedig te következel.

– Valóban? – kérdezem összehúzott szemmel. – És pontosan mit tesz velem a sors? Talán adhatnál némi támpontot.

Őszintén szólva semmi szükségem ilyesmire, de nincs az az isten, hogy ez a nő emlékszik bármire, amit olyan sok éve mondott nekem.

Válaszként adott mosolya nyugtalanító.

– Félreérthetetlen rokonság van közted és Éva között. A tiltott gyümölcs ellenálhatatlannak bizonyul majd számodra, és attól tartok, hogy többet is fogyasztasz belőle, mint egy harapás. Ennek a meggondolatlanságnak a titka zűrzavart és fájdalmat von maga után. Az út tele lesz nyugtalansággal, de a végére nagy örömet és megkönnyebbülést hoz majd neked.

Szóról szóra pontosan ugyanazt mondta, mint amit Remy legénybúcsúján, amitől elszorul a torkom, és nem tudok válaszolni.

Bárcsak azt mondhatnám, hogy nem hiába fizettem autópályadíjat! De bassza meg, ha nem vagyok jobban összezavarodva, mint amikor úgy döntöttem, eljövök ide.

A karórámra pillantok, majd vissza Miss Cleóra, aki úgy mosolyog, hogy legszívesebben bemutatnál valakinek.

De nem vagyok elég gyors, és ehelyett ő szólal meg.

– Menj, gyermekem! Nem kéne elkésned a családi vacsoráról.

A rohadt életbe! El kell húznom innen.

Gyorsan felugrom, és a kijárat felé indulok, nem bajlódom azzal, hogy udvarias legyek rémálmaim nőjével. Kivágódom az ajtón, és gyors léptekkel a Range Roveremhez lépek, beülök, és azonnal bezárom magam után az ajtót.

Hősies erőfeszítés arra, hogy elmeneküljek az összes dolog elől, amit odabent mondott nekem. Az egyetlen probléma, hogy az autó bezárása nem fog segíteni az ellen, ami már odabent van a kocsiban.

– Ty! Föld hívja Tyt! – kiabál anyám, aki épp a Wes és Winnie konyhájában található konyhasziget túloldaláról próbálja megragadni a figyelmemet. Mikor végre felpillantok, tekintetem egy nagyon is ismerős anyai pillantással találkozik, amely már szinte nosztalgikus érzéseket kelt.

– Mi az?

– Mi lenne, ha hasznossá tennéd magad, és kinyitnád az ajtót? – forgatja a szemét.

– Tudom, hogy sok dolgod van, hiszen ott állsz, és sört iszol, meg minden – szól bele Winnie is szarkasztikus hangon. – De ahogy láthatod, néhányan itt próbálunk elkészíteni egy vacsorát.

Körbenézve a konyhában, látom, hogy rajtam kívül csak anyám, Paula nénénk, Winnie és Jude menyasszonya, Sophie tartózkodik a helyiségben. Mindenki más – Jude, Remy, Brad bácsi, Winnie férje, Wes és Lexi unokahúgom – a hátsó teraszon van.

– Jól vagy? – kérdezi Sophie, ajka finom mosolyra húzódik, miközben a tekintetemet vizslatja. Komolynak tűnik az érdeklődése, de alig találom a nyelvemet a számban, nemhogy még használni is tudjam.

Őszintén szólva még az idő fogalmát sem igazán tudom értelmezni. Nappal volt, amikor bementem Kattant Cleóhoz, besötétedett, mire elmentem, és az odabent töltött idő nem áll össze az emlékezetemben. Olyan, mintha egy pillanatra eltévedtem volna egy másik dimenzióban.

Szóval nem, nem vagyok jól, de a családom körében nem vagyok hajlandó senkinek sem beszélni a kis kirándulásomról. Kétségtelen, hogy a testvéreim elég nagyot mennének az információtól. Ráadásul négyünknek van egy kimondatlan szabálya, amely szerint soha többé nem beszélünk a zöld szemű boszorkányról.

Bár Jude nem nagyon tartotta be ezt a szabályt, nem igaz? A szemétláda. Ha nem lett volna olyan részeg Vegasban, és nem avatott volna a bizalmába, mintha két csaj lennénk a Gossip Girlben, nem is foglalkoztam volna ezzel a szarsággal.

Amikor észreveszem, hogy Sophie még mindig kíváncsian néz rám – most még inkább, hogy egy elbaszott filmszalagnyi emlék jelent meg a gondolataimban –, gyorsan elhessegetem a kérdését.

– Én mindig nagyszerűen vagyok, Soph – válaszolom egy félmosollyal, és felpattanok a bárszékről, hogy egyúttal kinyissam az ajtót is. Bárki is áll mögötte, ekkor már valószínűleg azon gondolkodik, hogy beengedik-e valaha is.

De nem tudok mit tenni. Úgy tűnik, egyáltalán nem funkcionálok normálisan – kivéve a fülemet. Abból ítélve, hogy milyen tisztán hallom a konyhában a távollétem után folytatódó beszélgetést, azt mondanám, nagyszerűen működik.

– Velem van a baj, vagy Ty tényleg nagyon furán viselkedik? – suttogja Winnie, ahogy végigsétálok az előszobán a bejárati ajtóhoz.

– Tényleg nem stimmel valami vele – helyesel Sophie csendesen.

– És még csak nem is hozott semmilyen random nőt vacsorára – teszi hozzá Winnie. – Egyedül jött. Soha nem jön egyedül.

Szavai hatására megállok az előszoba közepén, és a véletlenszerű hallgatózás helyett céltudatosan hegyezni kezdem a fülem.

– Biztos minden rendben van vele.

– Anya – fecseg tovább Winnie. – Gondolj vissza az elmúlt tíz év összes családi vacsorájára és összejövetelére. Emlékszel akár egyetlen olyan alkalomra, amikor Ty nem hozott el valami random csajt?

– Winnie, hagyd abba! – szól rá anya. – Biztos vagyok benne, hogy nincs semmi gond.

– Haver, mit csinálsz? – kérdezi Remy közvetlenül mellettem, amitől annyira megijedek, hogy a hátam az előszoba falának ütközik. Nem tétlenkedik, hanem megkerül, és egyenesen az ajtóhoz lép.

Sóhajtok. Isten a megmondhatója, hogy a szemétláda el fogja ezt mondani a Winslow nőknek, nekem pedig további suttogó aggodalmaskodásokkal kell majd foglalkoznom. Nagyszerű.

A fejemet rázva újra nekiindulok, épp amikor Remy kinyitja az ajtót.

– Ööö… szia, segíthetek? – kérdezi Rem, én pedig megállok mögötte, mire az ajtó a szél hatására teljesen kitárul.

A küszöbön egy gyönyörű nő áll, haja világosbarna loknikba csavarodik. Tekintete Remyről rám siklik, ahogy őt tanulmányozom, majd találkozik a pillantásunk. Nem tudom nem észrevenni, ahogy azonnal felismer, és ez a csinos arcára is kiül.

Basszus. Én hívtam őt ide? És ha igen, mégis mikor fixáltam le ezt a randit? Oké, nem voltam éppen topon fejben mostanában, de ez…

– Ó! Szóval veled van – néz rám Remy. – Tudhattam volna.

Legidősebb bátyám ezután bármiféle további mondandó vagy köszönés nélkül visszaindul az előszobába, menet közben belebokszolva a vállamba.

Visszanézek az ajtóban álló gyönyörű nőre, közelebbről tanulmányozom őt, végül úgy döntök, csak sodródom az árral. Úgy értem, eléggé nyilvánvaló, hogy ő tudja, ki vagyok. Az arcára van írva. És van valami benne, ami nekem is ismerős. Legyen.

– Nos, határozottan az esetem vagy. Én kértelek, hogy gyere ide ma este?

Haver! Nem is hozhatnád kellemetlenebb helyzetbe.

A nő motyog valamit, amit nem értek és nem is hallok – úgy tűnik, az idegesség erőt vett rajta, én pedig tudom, hogy jóvá kell tennem a helyzetet. El kell érnem, hogy ne úgy érezze magát, mintha egy olyan férfi hívta volna meg, aki nem emlékszik rá – érezze magát úgy, mint egy nő, aki egy általa alig ismert férfi családi vacsorájára érkezett. Nem vagyok biztos benne, hogy bármelyik opció nagyon helyénvaló lenne, de az utóbbi mégiscsak jobban hangzik.

– Gyerünk! Menjünk a konyhába, és szerezzünk valami italt. Hamarosan vacsorázunk.

Mikor visszaérek a konyhába, észreveszem, hogy mindenki a házban van, és a konyhapultot körülállva beszélgetnek és nevetnek.

– Nahát! – kiáltja Jude, miközben rácsap a pultra, és átkarolja Sophie vállát. – Azt hittem, Flynn van az ajtónál. Egyszer az életben el tudok jönni egy családi vacsorára, mert nem Winnie időbeosztásához igazodunk, amikor én mindig dolgozom. Készen állok a lakomára!

– Ne nyavalyogj, Jude – feleli Sophie ferde vigyorral. – Tudod, hogy Flynn bármikor beeshet. Ő megbízható.

Felnevetek.

– Velünk ellentétben, igaz, Sophie?

– Te mondtad, nem én – vonja meg a vállát.

A családom minden tagja rám és a mögöttem álló nőre néz, akiről szinte ismét elfeledkeztem. Gyorsan másfelé pillantanak, ahogy mindig, én pedig gyorsan számba veszem, milyen érzéseket kelt bennem hosszan tartó közömbösségük, amelyet általában az összes randipartnerem felé tanúsítanak.

Elég gyorsan levonom a következtetést. Megsértődnék, ha bármilyen morális magas lóról beszélhetnék. De én vagyok az, aki elfelejtette, hogy meghívta vacsorázni, szóval… azt hiszem, biztosan mondhatom, hogy nem érezhetem magam visszautasítva itt, ennek a jelképes kráternek a kellős közepén.

Hát jó.

Néhány perccel később anya bejelenti, hogy kész a vacsora, én pedig gyöngéden az asztalhoz vezetem a randipartneremet. Ez idő alatt nem szóltunk egymáshoz, és rájövök, hogy nem tudok róla semmit.

Talán ki kellene derítened, mi a neve, és nem kéne ilyen seggfejnek lenned, nem?

Kihúzom mögötte a széket, odasegítve a mellettem lévő helyre, és próbálok egy kezdőmondatot kigondolni, hogy megtudjam, ki a fene ő, de Flynn bátyám érkezésére figyelmem a helyiség másik végébe terelődik. Ahogy belép, mindenki köszön neki, miközben igyekszem emlékeztetni magam a legfontosabb feladatomra – szedd össze magad, haver, és próbáld kitalálni, mi a csaj neve!

Próbálom felvenni vele a szemkontaktust, de ő mással van elfoglalva. És a vállamon érzett koppintás után rájövök, hogy Flynnt nézte, ahogy az felénk sétál.

– Elnézést, de arrébb mennél, hogy a feleségem mellett ülhessek? – mondja minden bevezetés nélkül, én pedig legalább ezret pislogok egyszerre.

Azt mondta, hogy „a feleségem”? Úgy értve, hogy tisztességes, áldott, fehér ruhás, ásó-kapa-nagyharang férj és kibaszott feleség? Elég nagy szemétláda tudok lenni, de hogy a francba hoztam ezt tető alá?

Flynn meg fog ölni.

– Elnézést… – Winnie töri meg először a kézzel fogható csendet, amely eluralkodott az egész szobán. – Azt mondtad az imént, hogy a feleséged?

Csak ekkor jövök rá, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit váratlanul ért a hír, és a tény, hogy éppen véletlenül randizni próbálok a nővel, egy kicsit sem érdekel. Mégis mikor házasodott meg Flynn?

Újra a kérdéses nő felé fordulok. Arca most bíborvörös színben játszik, és még az ő szája is tátva marad a sokktól.

– Flynn miatt vagy itt? – kérdezem, miközben próbálom értelmezni a helyzetet, amennyire csak lehet.

– Én… nos, próbáltam mondani valamit, de… – A hangja remeg, Flynn pedig a vállára teszi a kezét, miközben pillantása találkozik összezavarodott tekintetemmel.

– Ty, a te hibád, hogy az egész család – téged is beleértve – automatikusan feltételezi minden ismeretlen nőről, hogy veled jött a családi vacsorára.

– Ez azért van, mert ő egy hímringyó.

– Jude! – csattan fel anya. – Hogy beszélsz? Gyerekek is ülnek az asztalnál!

Még több zajongás tölti be a helyiséget, a családom tagjai cseverésznek és nevetnek, miközben az én elmém próbálja feldolgozni a tényt, hogy Flynn megházasodott.

A szívem hevesen dobog a mellkasomban, a fejemben pedig Cleo hülye szavai cikáznak. „Nos, jóképű professzorom, egy másik testvéreden keresztül meg fogod látni, hogyan teszi a dolgát a sors. Aztán pedig te következel.”

Te jószagú úristen, azt hittem, ezek a szavak legalább egy-két évig üldözni fognak! Hogy majd megtelepednek az agyamban, mint az igazi paraziták! De hogy már ma este valóra váljanak? Mielőtt fel tudtam volna lélegezni? Ez színtiszta gonoszság.

– Akkor tudod, hogy baj van, ha már arra sem emlékszel, melyik nő tartozik hozzád a családi vacsorán – a fülzúgásomon Brad bácsi hangja szivárog át. – Ty, kérlek próbáld az eszedbe vésni, hogy ez a hölgy itt Paula nénéd. Az én feleségem.

Őszintén szólva azt sem tudom, mit válaszoljak erre. Olyan, mintha a szám robotpilóta üzemmódba kapcsolt volna, mialatt az agyam próbálja értelmezni a bombát, amelyet Flynn dobott le a húgom ebédlőjében.

A jelenlévők hangos nevetésben törnek ki, gondolom, rajtam nevetnek, de nem tud érdekelni. Úgy értem… Flynn megházasodott, Cleo pedig mégsem egy szélhámos?

Ha meg kellett volna neveznem egy Winslow testvért, akivel kapcsolatban biztosra mentem volna, hogy Cleo jóslatai nem válnak valóra, Flynn lett volna az – persze magamat is beleértve. Flynn gondterhelt, visszahúzódó, aki még csak nem is randizik soha, nem hoz el nőket sehova, és úgy viselkedik, mint aki teljesen jól érzi magát egyedül.

Ha már ő sincs biztonságban, az mit jelent Remyre nézve?

És ami még fontosabb: mit jelent ez rám nézve?