Közel kilenc hónappal később…
január 4., péntek
Rachel
Egy téli éjszakán New Yorkban pont olyan hideg van, hogy a férfiaknak a golyói fagynak le, a nőknek pedig a mellbimbójuk. Mintha a masszív betonépületek és járdák valamiféle rituális áldozatbemutatás során feladták volna az összes hőt, amelyet magukban tartogattak, ami után már csak a jég maradt nekik – és nekünk is.
A térdem remeg, ahogy sétálunk az utcán egy szórakozóhely irányába, amely előtt vörös bársonykötelek és emberek hosszú sora vár minket. Ha volt is bármennyi szexis a járásomban, a mozgásom a hidegtől mostanra egy újszülött kancáéhoz hasonlíthat.
– Aha – mondja Lydia, a testvérem, és szédült vigyort villant rám. – Ez egy jó éjszaka lesz.
Hátradobja hosszú, barna haját a válla felett.
– Érzem a csontjaimban.
– Ez érd
