Péter a sötétedés beállta után átment Hámoriékhoz. Éppen vacsoráztak. Hamis gulyást ettek, a második fogás krumplis pogácsa volt. Hámori – technikus volt a Finommechanikai Vállalatnál – barátságosan fogadta, hellyel kínálta, az alacsony növésű, szép arcú asszonyka pedig máris felállt, üres tányért tett az asztalra, egyen velük. Igaz, nem afféle vasárnapi étel, de hát nem kapott húst sehol sem, bejárta előző nap a környéket. Hantás, Peti legjobb barátja a szobából széket hozott ki.
– Tessék leülni, Péter bácsi!
Leült, de a meghívást finoman visszautasította, mondván, hogy ő már megvacsorázott. Tulajdonképpen azért jött, mert telefonálni szeretne.
– Semmi akadálya – mondta Hámori, jó étvággyal kanalazva a zsíros levest, amelyben sárgára főtt krumplidarabkák és hagymaszeletek úszkáltak.
–
