Kevesebben ültek az asztalnál. Teréz nem bánta, számára mindennél többet jelentett, hogy Peti ott van mellette, és jóízűen kanalazza a hagymalevest. A másik oldalán a mindig csendes és szorgalmas Horváthné ült, az asztal túlsó oldalán Gelley, Márti és Juli. Miklóska az anyja ölében, a kicsit még etetni kellett. Nem nagyon ízlett neki a sárgarépa- főzelék, hol jobbra, hol balra kapta fejecskéjét, de Mártit nem hozta ki a sodrából, nagy türelemmel etette a csöppséget. Juli is finnyáskodott, de vele szemben már nem volt olyan türelmes.
– Edd meg az utolsó falatig, mert megpofozlak!
– Ugyan már – mondta Teréz –, ha nem ízlik neki, hát hagyja ott. Nem vész pocsékba. Van már kutyánk.
– Drága anyuka, már ezerszer megkértem arra – mondta Márti –, hogy a nevelési dolgokba ne szóljon bele. Ki lát
