Huszadik fejezet CatherineMadison még csak negyvenöt perce vezetett, amikor kezdett lemenni a nap. A hazafelé útra havas esőt jósoltak, de Oklahoma Citytől tizenöt percre apró fehér golyók kezdtek kopogni a szélvédőn.
– Ne izgasd magad! – nyugtatott meg Madison. – Apám egy egész arzenálnyi téli túlélő felszerelést rakott be hátra.
– Tényleg most mész először kocsival egy idegenben játszott meccsre? – kérdeztem.
– Igen – válaszolta szégyenlősen. – Általában a szüleimmel szoktam utazni, de most, hogy te is velem jössz…
Elmosolyodtam. Jó érzés volt, hogy szüksége van rám.
– Kösz, hogy meghívtál. Nem tudtam, hogy el szeretnék menni.
Vállat vont, és az utat figyelte. – Sokat dolgozol. Több felelősség hárul rád, mint a többségünkre. Csak időnként emlékeztetlek majd. Már ha nincs ellene kif
