– Mi ez? – kérdezte.
– A kégli kulcsa. Egyedül élek… A címemet tudod. Itt megvárlak.
Másfél óra múlva Franyó visszajött, és elismerően a vállamra ütött.
– Igazi haver vagy, Mikulás.
– Semmiség. Csak szólj, Franyókám, máskor is szívesen odaadom.
Franyó konyakot rendelt.
– A mutterod hol van?
Elmeséltem neki anyám disszidálását és a velem történteket. Most, hogy utólag visszagondolok a beszélgetésekre, szégyellem magam. Nagyképű voltam és cinikus, azt hiszem, hazudtam is. Azt akartam elérni, hogy Franyó tisztelettel nézzen rám, s ha már én nem mesélhettem neki Párizsról, Londonról, legalább magamról mondjak el egy-két dolgot.
– Tudod – mondtam hanyagul –, a harcok alatt megismerkedtem egy külföldi diplomata feleségével, és együtt vészeltük át a bulit. Aztán ki akart vinni magával Nyu
