– Mi van veled, alszol? – Simándy megrázta Ballát, aki nagy nehezen felnyitotta a szemét.
– Gondolkodtam. – Nagyot ásított
– Miről gondolkodtál?
– Anyádról, tudod, hogy nagyon szerettem őt.
– Tudom. Ő is szeretett téged.
Hallgattak egy ideig. A folyosón semmi mozgás sem volt. Vasárnap mindig nyugalom van, pihennek az őrök, a rabok is, csak akkor van baj, ha valamelyik őr unatkozik, mert akkor, hogy unalmát elűzze, önkényesen szórakozni kezd az elítéltekkel. Már egészen besötétedett, az udvart és a kerítéseket megvilágító lámpák fénye beszökött az ablakon, a vasrácsok árnyékát a falra rajzolta. Az ajtó fölötti gyenge égő éppen hogy megvilágította a zárkát.
– Géza, kitől tudtad meg, hogy anyád él?
– Hiszen már elmondtam.
– Nekem ugyan nem.
– Várj csak. – Hosszan gondolkodott. – Igen
