A bosszú

„Arcom felrepedt az ütésektől, erősen vérzett. Ájulás környékezett, amikor Viktor is rám ugrott, könnyes arcát véres arcomhoz szorította, és csókolni kezdett, ajkával a szájamat kereste. Én meg védekeztem, fejemet jobbra-balra forgattam. Hányinger fogott el, nemcsak Viktortól undorodtam, hanem az egész életemtől. Viktor hisztériás rohamot kapott: „Nem akarsz szeretni, nem akarod, hogy a tiéd legyek?” Nem! – kiáltottam. – Gyűlöllek! – Közben Halmos mintha eksztázisba esett volna, a sliccemet kezdte kigombolni. Erőm utolsó maradékával lerúgtam magamról, nekizuhant a komódnak. „Gyűlölsz?” – hallottam Viktor hangját. Tiszta szívemből! – hörögtem. „Akkor pusztulj el, hogy soha senki ne szerethessen!” Két kezével megragadta a torkomat, és fojtogatni kezdett. Nem hittem volna, hogy nőies ujjai ilyen acélos szorításra képesek. Már fulladoztam, amikor kapálódzó kezem a bronz állólámpához ért. Megragadtam, és ütöttem. Nem tudom, hányszor találtam el a fejét, de éreztem, hogy szorítása ernyed, aztán ledől a testemről.”