Eva nappalijában olyan látvány tárult elém, aminek hatására ijedtemben kis híján megőszültem. Amitől minden létező dolgok közül a legjobban féltem, és a legkevésbé szerettem volna most ebben a nyomasztó sötétben megpillantani:
„Apa” karját láttam a falon! Egy irtózatos, egész szobát átérő gyökér tekergett ott! Egy borzalmas fekete árnyék. Úgy hullámzott az öngyújtó imbolygó fényénél, mint egy óriáspolip karja, amivel éppen lecsapni készül, hogy kettészeljen egy vitorláshajót!
– Vincent! Vigyázz! – ordítottam magamból kikelve. – Tőrbe csaltak. Apa az! Ez a nő egyenest a karjai közé hozott bennünket!
Rémületemben eldobtam a cigarettát és sajnos az öngyújtót is. Ugyanis az ennek hatására egyből elaludt, és ismét koromsötét lett. Ugyanazzal a lendülettel már az ajtónál is voltam. Két kézzel
