***
– Gratulálok! – mondta másnap reggel Vincent a kocsiban ülve. Mármint egyedül ültem a kocsiban, ő pedig valahol a fejemben, vagy a lelkemben, ki tudja.
Gratulálok!– Mihez? Ezek szerint jól tejesítettem az éjjel? Büszke vagy rám?
– Francokat! Szégyen vagy, öreg. Ennyire a farkad után menni. Nagy csalódás vagy nekem.
– Szállj már le rólam! Én is csak ember vagyok. Mármint én tényleg az vagyok. Láthatod, hogy nem lett végül semmi baj. Nem ártott nekem. Nem akar kinyírni. Végig kedves volt. Nem tart otthon levágott fejeket... ne adj’ Isten farkakat a hűtőjében. Továbbá nem robbant fel az univerzum sem, amikor Evához értem. Tényleg, ez feltűnt amúgy menet közben? Semmi sem történt, amikor hozzáértem és megöleltem.
– Ja, láttam. És éreztem is. Sajnos. És most szarul is érzem magam miat
