Szulita nem nagyon figyelt apjára, amit magában pimaszságnak tartott, hiszen ő kérte apját arra, hogy beszéljen, de valahogy szokatlanul izgatott volt, úgy várta a délutáni találkozót, mintha az élete függött volna tőle.
Korábban ért a műterembe. Gábor még nem volt ott. Károlyi mester nagy ovációval fogadta a lányt, azt sem tudta, mit csináljon vele, hová ültesse, mivel kínálja meg. Szulita arra kérte a szobrászt, hogy dolgozzon tovább, addig ő alaposabban körülnéz a műtermében, nagyon érdeklik őt azok a kisplasztikák, amelyeket nem megrendelésre, vagyis nem a „piacra”, hanem saját kedvtelésére, szórakozására alkot. Károlyi beletúrt vállig érő, garabonciásokra emlékeztető hajába.
– Kisasszony, a művészi munka sohasem szórakozás. Szenvedés és gyönyör, küzdelem az anyaggal, önmagammal. Szó
